Állami költségvetés - 1944
Pénzügyminisztérium - INDOKOLÁS A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
i. cím. Központi igazgatás. Kiadás. Rendes kiadások. I. Minisztérium. 1. rovat. Személyi járandóságok. 1943. évre megállapított összeg 2,865.600 P 1944. évre előirányzott összeg 3,879.800 „ az 1944. évre tehát több... 1,014.200 P-vel. A Rendszeres állandó illetmények alrovaton az illetményemelés és a számvevőségi szak létszámának 6 fővel történt emelése következtében 1,001.500 P többlet jelentkezik annak ellenére, hogy a fogalmazási szaknál, az egyesitett státus keretén belül a II. alcímnél'történt egyidejű előirányzás mellett, a létszámot 2 fővel csökkentettem, a kezelési szakon pedig 15 díjnoki állást az egyesitett számvevőségi szak keretén belül részben más címeknél előirányzott gyakornoki állásokká szerveztem át. A Nem rendszeres illetmények alrovaton a szakvizsgabizottság elnökei és tagjai tiszteletdíjának, a fordítói és egyéb tiszteletdíjaknak, valamint a nyelvtanfolyamok előadói díjainak, továbbá a napszámbéreknek felemelése következtében 9.700 P többlet jelentkezik. A Jutalmak és segélyek alrovat előirányzatát 3.000 P-vel emeltem. 2. rovat. Dologi kiadások. 1943. évre megállapított összeg 460.000 P 1944. évre előirányzott összeg 550.000 „ az 1944. évre tehát több... 90.000 P-vel. A Beszerzési költségek alrovat előirányzatát az ügykörök és az ügyforgalom növekedésével kapcsolatban jelentkező nagyobb szükségletnek megfelelően 56.000 P-vel emeltem. Itt nyernek elszámolást a leltári tárgyak beszerzési és karbantartási költségei, könyvtári beszerzések, papír- és egyéb irodai szerek beszerzési költségei, könyvkötési költségek, posta, távírda és távbeszélő költségek, nyomtatványok előállítási költségei, a Pénzügyi Közlöny, a költségvetések és más hivatalos kiadványok nyomdai költségei és egyéb kisebb beszerzési költségek. A Hivatalok elhelyezési költségei alrovat előirányzatát, amelyen a fűtőanyagok beszerzési költségei, továbbá az épületek fenntartásának, tatarozásának, tisztogatásának, világításának, vízellátásának, stb. költségei számoltatnak el, a tényleges szükségletnek megfelelően 28.000 P-vel emeltem