Állami költségvetés - 1944
Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
93 alkalmazottak bérére és a lóápolók átalányozott járandóságaira, a csendőrség hivatásos tisztjeinek állományába átvett tisztek első felszerelési járulékainak fedezésére, a sorlegénység élelmezési pénzére, végül a tisztek idegen nyelvtanulásának elősegítésével kapcsolatos kiadásokra szükséges. Itt számoltatnak el a fentieken kívül a csendőrtisztképző tanfolyamokon oktató rendkivüli tanárok tanpótdíjai, a csendőrségi oktatófilmek pályadíjai, valamint a csendőrségi szakirodalom támogatásával felmerülő és az egyéb kisebb tiszteletdíjak is. A Jutalmak és segélyek alrovaton az előirányzás a létszámemelésnek megfelelően történt. Itt számoltatnak el a csendőrőrsparancsnokok, továbbá a nemzetiségi nyelv elsajátításával kapcsolatban eredményeket felmutató csendőrök jutalmazására szánt összegek is. N A többletet főként a csendőrségi létszámemeléssel járó nagyobb szükséglet indokolja. Az előirányzott összegből beszerzési költségekre 12,441.541 P-t, elhelyezési költségekre 3,201.443 P-t, egyéb dologi kiadásokra pedig 457.016 P-t szándékozom fordítani. A Beszerzési költségek alrovaton felvett összeget irodai atalányokra, irodai szerek, papíranyagok, szolgalati könyvek, nyomtatványok, térképek, hivatalos lapok és közlönyök beszerzésére, szaklapok támogatására, a legénység és a polgári állású altisztek ruházati (tömegbeli) cikkeire, fegyverzet, szerelvény, lőszer és műszaki felszerelés kiegészítésre, leltári tárgyak, Írógépek, a legénység filmoktatásához szükséges vetítőgépek beszerzésére, karbantartására és utánpótlására, ágynemű beszerzésére, a lóállomány kiegészítésére, lószerelvények, vonatanyagok és takarmány beszerzésére, távbeszélő, távirati és rádió költségekre, hiradó felszerelésre, hivatalos küldemények szállítási díjaira, postai költségekre, valamint a nyomozóalakulatok költségeire, végül gépjáróművek beszerzésére, azok fenntartási és üzemköltségére kívánom felhasználni. Az Elhelyezési költségek alrovaton felvett összeg a laktanyák bérére, a kincstári és egyéb laktanyák épületeinek tatarozására és karbantartására, a kincstári épületek szükségszerű átalakítási és bővítési munkálatainak költségeire, a laktanyák és fogdák tisztogatási, világítási, fűtési és közüzemi költségeire, vízszolgáltatására, a csendőrlegénység ágyneműjének mosatására és javítására, a csendőrőrsök konyhaberendezési tárgyainak utánpótlására és egyéb kisebb elhelyezési költségekre szolgál. Az Egyéb dologi kiadások alrovaton előirányzott összeg a csendörtisztek és 'egénység, valamint ezek családi pótlékban részesülő családtagjainak betegápolási és gyógyszerköltségeire, a szolgálati lovak vasalási és gyógykezelési költségeire, bűnügyi és rabtartási kiadásokra, a polgári alkalmazottak betegsegélyezési járu2. rovat. Dologi kiadások. 1943. evre megállapított összeg 1944. évre előirányzott összeg az 1944. évre tehát több... 10,000.000 P 16,100.000 „ _ 6.100.000 P-vel.