Állami költségvetés - 1944

Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

74 zetési osztályú igazgatói, 2 VI. fizetési osztályú gyógyszerügyi főfelügyelői, 2 VII. fizetési osztályú és 3 VIII. fizetési osztályú gyógyszerügyi felügyelői állás; a szám­vevőségi szakon 1 IX. és 1 XI. fizetési osztályú állás ellenében 1 X. fizetési osz­tályú állás és 1 díjnoki alkalmazás; a laboratóriumi szakon 2 díjnoki alkalmazás megszüntetése mellett 4 XI. fizetési osztályú laboratóriumi segédtiszti állás, végül a kezelési szakon 1 díjnoki alkalmazás ellenében 1 kezelői állás szervezése. A Nem rendszeres illetmények alrovaton nagyobb az előirányzat egyrészt az illetményeknek és az előadói óradíjaknak felemelése, másrészt a veszélyeségi pót­léknak magasabb összegben történt előirányzása folytán. Ezen az alrovaton irányoztatott elő az intézet alkalmazottait a kémiai és bakteriológiai magántermészetű vizsgálatok után megillető 5.000 P jutalék is. A Jutalmak és segélyek alrovat előirányzatát a létszám emelésére tekintettel emelni kellett. 23. rovat. Dologi kiadások. 1943.* evre megállapított összeg 950.000 P 1944. évre előirányzott összeg 1,225.000 „ az 1944. évre tehát több... 275.000 P-vel. A többlet a tényleges szükségletnek megfelelően irányoztatott elő. Az előirányzott 1,225.000 P-ből beszerzési költségekre 671.800 P, elhelyezési költségekre 439.300 P, egyéb dologi kiadásokra pedig 113.900 P esik. A Beszerzési költségek ahovaton előirányzott összegből az élelmezési, gyógy­szer, vegyszer, leltári tárgyak, ruházat, irodai szerek és nyomtatványok költségeit, valamint a posta, távbeszélő és távirati kiadásokat fedezem. Az Elhelyezési költségek alrovaton előirányzott összeget az épületek jókarban­tartásával járó kiadásokra, továbbá tisztogatási, fűtési, világítási, mosási és víz­fogyasztási költségek fedezésére fogom felhasználni. Az Egyéb dologi kiadások alrovaton felvett összeg folyóiratok és szaklapok költségeire, az alkalmazottak társadalombiztosítási járulékaira, kegyeleti kiadásokra, esetleges perköltségekre és egyéb kisebb kiadások fedezésére szükséges. 24. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1943. évre megállapított összeg .: 15.100 P 1944. évre előirányzott összeg 18.000 „ az 1944. évre tehát több..-. 2.900 P-vel. Az előirányzat emelését a kiküldetési és átköltözködési illetmények újabb megállapítása teszi szükségessé. Az előirányzott összegből nyernek fedezetet az Országos Közegészségügyi Intézet felügyeleti körébe tartozó mintajárásokba és a közegészségügyi vizsgáló állomásokhoz történő kiszállások, továbbá a falu egészségügyének országos felügyele­tével kapcsolatban az Országos Közegészségügyi Intézet, az ungvári, a kolozsvári, a nagyváradi, a marosvásárhelyi közegészségügyi állomás és az újvidéki közegészség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom