Állami költségvetés - 1942

Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1942. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

"155 14 helyettes és 7 segélydíjas tanári állásnak rendes tanári, illetőleg helyettes tanári állássá történt átszervezése. A testnevelési tanári állások erről a címről, a Testnevelés címre vitettek át. A 2. alrovaton előirányzott összegből kapják tiszteletdíjaikat az intézeti orvo­sok, az óraadó tanárok és hitoktatók. Ugyancsak itt irányoztam elő a díjkezelők jutalékát, az egyes intézetek és a velük kapcsolatos internátusok gazdasszonyai­nak, ápolónőinek, szakácsnőinek, cseléd-, szolga és egyéb személyzetének bérét is. Többletet okoz az is, hogy az igazgatókat az internátus vezetésével járó többletmunkájukért, a nevelőtanárokat pedig a kötelező munkaidőn túl teljesített állandó internátusi nevelőmunkájukért külön díjazásban óhajtom részesíteni. Ugyancsak többletet okoz a beteg, a szabadságolt vagy katonai szolgálatot teljesítő tanárok helyettesítésére szükséges tanárok illetményének biztosítása, vala­mint az orvosi díjak felemelése, ezenkívül az áremelkedés és a cselédbérek rendezése, végül az is, hogy a gyakorlóiskolai tanítói vizsgabizottság tagjainak jelenléti díjai­ról ezen az alrovaton kellett gondoskodnom. A 3. alrovaton előirányzott összeg az arra leginkább rászoruló tanárok és alkal­mazottak segélyezésére szolgál. Az előirányzatot a tanárok és egyéb alkalmazottak létszámának növekedése folytán mérsékelten felemeltem. 2. rovat. Dologi kiadások. 1941. évre megállapított összeg 537.630 P 1942. évre előirányzott összeg 980.200 „ az 1942. évre tehát több ... 442.570 P-vel. E rovaton előirányzott összegből nyernek fedezetet az intézetek és internátusok beszerzési költségei (élelmezés, mosatás, a gazdászat-kertészet, berendezés, felszerelés, tanári könyvtár, irodaszerek, leltári tárgyak beszerzése és javítása, posta-, távíró-, távbeszélődíjak, értesítők előállítási költségei, stb.), valamint elhelyezési költségei (3 intézet házbére, épületfenntartás, tatarozás, fűtés, világítás, tisztogatás, stb.) és egyéb kiadások (az alkalmazottak OTI, MABI járulékai és karácsonyi jutalmai, a növendékek évvégi jutalmazása és egyéb vegyes kiadások.) Többletet jelent a tanítóképző intézetek számában a keleti és erdélyi ország­rész visszacsatolása következtében előállt növekedésen kivül, egyrészt az élelmi­szerek, tüzelő, leltári, irodai felszerelési, stb. tárgyak árainál bekövetkezett emel­kedés, másrészt a mutatkozó férfitanitóhiányra tekintettel, a tanítójelöltek állami segélyezésének biztosítása abból a célból, hogy a legkiválóbb előmenetelő és leginkább rászorult növendékek tanulóotthonokban ingyenes, illetve kedvezményes ellátásban részesülhessenek. 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1941. évre megállapított összeg 5.000 P 1942. évre előirányzott összeg 6.000 „ az 1942. évre tehát több... 1.000 P-vel. Az előirányzott összeg az áthelyezések, valamint a fegyelmi és egyéb ügyekben történő kiküldetések költségeire szolgál. A többlet a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészi alkalmazottak kiküldetési és átköltözködési költségeire vétetett fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom