Állami költségvetés - 1942

Pénzügyminiszterium - INDOKOLÁS A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM 1942. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

60 állapítása, részben pedig a szükségessé vált létszámemelés következtében. A lét­számot a fogalmazási szakon az előző évi 878 főről 1.073 főre, a számvevőségi szakon 532 főről 767 főre, a könyv-, gazdasági és matematikai szakértőknél 65 főről 80 főre, a kezelési szakon 927 főről 1.153 főre, végül az altiszteknél és szolgáknál 263 főről 325 főre emeltem. A létszámszaporitást túlnyomó rész­ben a visszacsatolt keleti és erdélyi országrész pénzügyi igazgatásának sze­mélyi szükséglete indokolja. A központi illetményhivatal megnövekedett felada­tainak ellátása szintén kisebb fokú létszámszaporitást tett szükségessé. A létszám­emelkedés további oka az, hogy 15 szerződéses viszonyban alkalmazott pénz­ügyi könyvszakértőnek és 16 díjnoknak eddig a Nem rendszeres illetmények alrovaton előirányzott illetményeit is — rendszeres állásokra történt besorolásuk folytán — erre az alrovatra hoztam át. A Nem rendszeres illetmények alrovaton előirányzott összeg 31.470 P-vel csökken annak következtében, hogy a fentebb emiitett 15 könyvszakértőnek és 16 díjnoknak az illetményeit a Rendszeres állandó illetmények alrovatra, további 3 díjnoknak az illetményeit pedig az Adóhivatalok cím, Személyi járandóságok rovat, Rendszeres állandó illetmények alrovatra vittem át. Viszont növekedtek az ezen az alrovaton előirányzott illetmények a 4.000/1941. M. E. számú rendelettel tör­tént illetményemelés és a kiegészítő átalánnyal szolgálattételre ideiglenesen beren­delt nyugdíjas tisztviselők számának 2-ről 21-re történt emelkedése következtében. A Jutalmak és segélyek alrovaton előirányzott összeg a létszámszaporitás következtében 8.900 P-vel emelkedett. 2. rovat. Dologi kiadások. 1941. évre megállapított összeg 940.000 P 1942. évre előirányzott összeg 1,273.000 „ az 1942. évre tehát több... 333.000 P-vel. A Beszerzési költségek alrovaton előirányzott összeg a várható szükségletnek megfelelően, a keleti és erdélyi országrészen létesített új pénzügyigazgatóságok kiadásait is figyelembevéve, 106.230 P-vel emelkedett. Az alrovaton előirányzott összeg leltári tárgyak beszerzésére és karban­tartására, az általános pénzügyi közigazgatási nyomtatványok beszerzésére, a postai, távirdai és távbeszélő díjak, szállítási költségek fedezésére és az irodai szerek (papír, tinta, iró- és sokszorosítógépek kellékei, stb.) beszerzésére szükséges. A Hivatalok elhelyezési költségei alrovat előirányzatát főként a keleti és erdélyi országrészen létesített új pénzügyigazgatóságok szükségletére tekin­tettel 224.840 P-vel emeltem. Ezt az alrovatot a házbérek, a hivatali helyiségek karbantartási kiadásai, fűtési, világítási, takarítási, stb. költségek terhelik. Az Egyéb dologi kiadások alrovaton a szaklapok és folyóiratok előfizetési díja, az orvosi felülvizsgálati költségek és más kisebb kiadások kerülnek kifizetésre. Az alrovaton előirányzott összeg a tényleges szükségletnek megfelelően 1.930 P-vel emelkedett. Az utóbbi két alrovat keretében történik gondoskodás azoknak az állami épületeknek kezelési, fenntartási, stb. költségeiről is, amelyekben több különböző költségvetési cím keretébe tartozó pénzügyi hatóság, vagy hivatal van elhelyezve, vagy amelyek pénzügyi hivatalokon kívül más kormányzati ághoz tartozó hivatalok elhelyezésére is szolgálnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom