Állami költségvetés - 1942
Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1942. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
183 6. rovat. Dologi kiadások. 1941. évre megállapított összeg 344.560 P 1942. évre előirányzott összeg 619.3 10 „ __ az 1942. évre tehát több... 274.750 P-vel. Az 1927: XII. t.-c. 13. és 19. §-a az állami polgári iskolák fenntartásával járó dologi kiadások viselésére az érdekelt községet (várost) kötelezi. A visszacsatolt felvidéki és kárpátaljai területeken, valamint a keleti és erdélyi országrészen levő állami polgári iskolák fenntartásával járó és az érdekelt községeket (városokat) terhelő dologi kiadásoknak a megállapítása és a községekre (városokra) való kirovása folyamatban van. Ennek megtörténtéig azonban e célra is megfelelő összeget kellett előirányoznom. A községek (városok) hozzájárulási kötelezettségének keretén kivül eső és általános tanulmányi szempontból indokolt dologi szükségletek fedezetéről az összes állami iskolákra nézve itt történt gondoskodás. A többletet a keleti és erdélyi országrészen levő iskolák és az ott lévő tanulóotthonok dologi kiadásainak fedezetére felvett összegek, valamint a tanulók létszámának emelkedése okozzák. 3. rovat. Városok és községek részére visszaengedett tandíjak. 1941. évre megállapított összeg 28.080 P 1942. évre előirányzott összeg 28.080 „ tehát változatlan. Egyes községek részére, a polgári iskola építésére felvett kölcsönök törlesztésének megkönnyítése céljából, a tanulóktól befolyó tandíjak meghatározott időtartamra visszaengedtettek. Erre a célra szolgál az előirányzott összeg. 4. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1941 évre megállapított összeg 44.400 P 1942. évre előirányzott összeg 50.400 „ az 1942. évre tehát több... 6.000 P-vel. Ezen a rovaton a kiküldetések költségei — útiköltségek és napidíjak — az áthelyezett tanárok és egyéb alkalmazottak átköltözködési illetményei, valamint a tanulók tanulmányi kirándulásainak költségei irányoztattak elő. A többletet az okozza, hogy a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen lévő iskolák tanárainak és egyéb alkalmazottainak átköltözködési költségeire is megfelelő összeget kellett felvenni, továbbá, hogy a tanulmányi kirándulásokra felvett összeget a tanulók létszámának növekedése következtében emelni kellett. 5. rovat. Polgári iskolák tatarozására. 1941. évre megállapított összeg 60.000 P 1942. évre előirányzott összeg L 90.000 „ az 1942. évre tehát több... 30.000 P-vel. A többlet oka az, hogy a keleti és erdélyi országrészen levő iskolák és internátusok épületeinek karbantartása céljából megfelelő összeget kellett előirányoznom.