Állami költségvetés - 1939-1940
Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
171 hogy a kisebb ellátásban részesülők helyét olyanok váltották fel, akik nagyobb összegű ellátást kapnak. A kecskeméti Faragó Béla országos árvaháznál az elkerülhetetlen szükségletnek megfelelő összeg irányoztatott elő. Többletet okoz az a körülmény is, hogy az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap szolgáltatásainak a Nem Állami Tanszemélyzet Országos Nyugdíjintézete kötelékébe tartozó alkalmazottakra (nyugdíjasokra, stb.) történt kiterjesztése kapcsán, az 1938 : XXXIX. t.-c. alapján kibocsátott 9.900/1938. M. E. számú rendelet 26. §-a értelmében, az érdekeltek betegsegélyezéseivel felmerülő költségekhez a nyugdíjintézet hozzájárulni tartozik, amely szükséglet ez alkalommal első izben jelentkezik. A bevételek a tanszemélyzet által fizetendő nyugdíjjárulékokra nézve a 3.600/1939. M. E. számú rendeletben foglalt rendelkezéseknek megfelelően és a járulékbefizetés biztosítására irányuló intézkedések figyelembevételével irányoztattak elő. Az I. alattiak után felmerülő szükséglethez való állami hozzájárulás az Állami közigazgatás nyugellátásai fejezet 12. cím, 2. rovata alatt, a II. alattiakra nézve pedig ugyanazon fejezet 7. cím, 2. rovata alatt vétetett fel. Az 1936 : XXIII. t.-c. értelmében a kisdedóvás igazgatása és felügyelete tekintetében a vallás- és közoktatásügyi miniszter részére biztosított hatáskör a belügyminiszterre szállott át. A nem állami óvónők és menedékházvezetőnők ellátási kérdéseiben is tehát ez utóbbi rendelkezik, miért is a nyugdíjintézetnek az óvónőkkel kapcsolatos kiadásai és bevételei a belügyminiszter rendelkezése alá kerültek és igy a költségvetési előirányzat is ennek megfelelően elkülönítve készült. *) A kecskeméti Faragó Béla országos árvaház 1939. évi julius—1940. évi december havi költségelőirányzata : • Előirányzat az 1939. évi julius —1940. évi december hónapokra 1938/39. évre megállapított költségvetés pengő Kiadás. Személyi járandóságok i Dologi kiadások Kiküldetési és szállítási költségek . . . . . . . 80.660 278.764 11.850 49.609 172.554 6.902 Kiadások összege 371.274 229.065 Bevétel. Fenntartási költséghozzájárulás . . Nevelési járulék Vegyes bevételek 300.750 63.999 6.525 182.000 42.215 4.850 Bevételek összege 371.274 229.065