Állami költségvetés - 1938-1939

Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1938/39. ÉVIKÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

58 A Rendszeres állandó illetmények alrovaton több az előirányzat elsősorban annak következtében, hogy a fizetések és családi pótlékok emelkedtek. Ezenkivül a mátraházai tüdőbeteggyógyintézetnél egy VIII. fizetési osztályú főorvosi, a gyulai állami kórháznál pedig egv IX. fizetési osztályú röntgenszakos intézeti orvosi és az állami egészségügyi intézetek két nagyobb gazdasági hivatalánál két számvevőségi gyakornoki állás szervezése vált szükségessé. A mátraházai tüdőbeteggyógyintézetnél alkalmazásban állott három tisztelet­díjas főorvosi állás közül kettő az 1937/38. évben szerveztetett át rendszeresített állássá, míg egy tiszteletdíjas főorvosi állás átszervezése most fog megtörténni. A gyulai állami kórháznál a röntgenlaboratorium vezetését, melyet eddig egy ideiglenes alkalmazású alorvos látott el, a jövőben egy IX. fizetési osztályba sorozott állásra kinevezett intézeti orvossal kívánom elláttatni. Végül a szóbanlevő számvevőségi gyakornoki állások szervezését az ügyvitel zavartalan ellátásának biztosítása tette szükségessé. A felsorolt új állások szervezésével szemben egy X. fizetési osztályú alorvosi állás megszűnik. Emelkedést jelent továbbá a magasabb lakáspénzosztályba tartozó állomáshelyre szolgálati érdekből történt áthelyezések következtében a lakáspénzek­nél jelentkező többlet, a természetbeni lakások helyett indokolt esetben engedélyezett lakáspénz. A Nem rendszeres illetmények alrovatán 11.139 P-vel emelkedett az előirányzat, mert az eddig a dologi kiadások között elszámolt személyi járandóságok fennmaradó része a számviteli rend helyreállítása érdekében itt iránvoztatott elő. Ezzel szem­ben azonban a dologi kiadások megfelelően csökkentettek. További emelkedést okoz a tiszteletdíjaknak a fizetésrendezés következtében történt felemelése. Ezekkel az emelkedésekkel szemben csökkenést jelent egy tiszteletdíjas főorvosi állás meg­szüntetése. A rovat alá tartozó állami egészségügyi gyógyintézetek a következők : Buda­pesten a lipótmezei és angyalföldi elme- és ideggyógyintézet 1.200, illetőleg 511, a szemkórház 183, a nagykállói elme- és ideggyógyintézet 360, a gyulai kórház 1.308 és a mátraházai Horthy Miklós tüdőbeteggyógyintézet 300 ággyal. Az ezen a rovaton előirányzott kiadások a múltban a Betegápolási hozzájáru­lások rovatán vétettek fel. ebben a költségvetésben azonban célszerűségi szempon­tokból elkülönittettek. Az előirányzott összeg a 6 állami egészségügyi gyógyintézet dologi kiadásainak fedezésére szolgál. A 3,000.000 P-ből a beszerzési költségekre 1,935.346 P, az elhelye­zési költségekre 905.700 P, egyéb dologi kiadásokra 158.954 P esik. A Beszerzési költségek alrovat előirányzatát az élelmiszerek beszerzésére, az élelmezéssel járó kiadásokra, a gyógyszerek és orvosi műszerek, továbbá a modern gyógykezelés céljait szolgáló egyéb szerek, a ruházati cikkek és ágyneműek, a leltári tárgyak és gépkocsik, az irodai szerek, nyomtatványok és könyvek beszerzésére, a hivatalos és szaklapok előfizetési díjaira, a posta-, távbeszélő- és távirati költsé­gekre, valamint különféle kisebb beszerzésekre kívánom felhasználni. 13. rovat. Dologi kiadások. 1937/38. évre megállapított összeg 1938/39. évre előirányzott összeg 3,075.000 P 3,000.000 „ az 1938/39. évre tehát kevesebb . . . 7 5.000. P-vel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom