Állami költségvetés - 1935-1936
Földmivelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1935/36. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
Somszintén itt vettem számításba. Végül e rovaton irányoztam elő az 1935. évi brüsszeli jubiláris nemzetközi hajózási kongresszushoz benyújtandó tanulmányok, a velük kapcsolatos rajzok és fényképek sokszorosítására szükséges költségeket is. Az előző évivel szemben előirányzott többletet e sokszorosítások költsége alkotja. 3. rovat. Állami hozzájárulás a viselendő legnagyobb teher határát elért vizi társulatok javára. 1934/35. évre megállapított összeg 72.000 P 1935/36. évre előirányzott összeg 60.000 „ az 1935/36. évre tehát kevesebb . . . 12.000 P-vel. Az előirányzat az előrelátható tényleges szükségletnek megfelelően állapíttatott meg. 4. rovat. Viziutaink jobb kihasználásával és egyéb vízügyi kérdésekkel kapcsolatos tanulmányokra és kísérletekre. 1934/35. évre megállapított összeg 9.000 P 1935/36. évre előirányzott összeg 9.000 „ tehát változatlan. Az előirányzott összeg részben a vizeink hasznosítása terén felmerülő feladatok megoldásának előkészítésére, az ehhez szükséges előmunkálatok és kísérletek végrehajtására szolgál. Szükség van a vizi munkálatok terén — úgy az előmunkálatok céljaira, mint a munkálatok minél gazdaságosabb végrehajtásának megállapítása céljából — különböző kísérletekre, így különösen a külföldön már általánosan alkalmazott folyamszabályozási modellkísérletekre. Az ezekkel kapcsolatos kiadásokon felül a vízügyi feladatokkal foglalkozó irodalomnak és egyesületeknek szükség esetén való mérsékelt támogatásáról is itt gondoskodtam. Beruházások. » 1. rovat. Az 1929 : III. t.-c. alapján végrehajtandó vizi munkálatokra. 1934/35. évre megállapított összeg 2,600.000 P 1935/36. évre előirányzott összeg 1,900.000 „ az 1935/36. évre tehát kevesebb . . . 700.000 P-vel. Az előirányzott összeg keretében végrehajtandó munkálatok az előző évre előirányzott munkálatok folytatását képezik. Folytatni kell nevezetesen a Dunán a hajóút fenntartása és javítása céljából nemzetközi szerződések alapján végzendő szabályozási munkákat, továbbá azokat a feltétlenül szükséges partvédelmi munkálatokat, amelyek egyes különösen súlyos partrongálások meggátlását célozzák. A Tiszán előirányzott munkálatok szintén az előző évieknek szerves folytatásai. Ezek a munkák ugyan a partrongálások és mederelfajulások megakadályozását célozzák, de egyúttal a hajózás érdekeit is szolgálják, mert a jó viziút megteremtésének legelső feltétele a folyó partjainak rögzítése. Az előirányzott összeg egy része tisztán a haiózási viszonyok megjavítása érdekében szükséges. E munkálatok szintén szerves kiegészítő részei azoknak, amelyek az előző évi költségvetés keretében annak szem előtt tartásával tétettek folyamatba, hogy az alföldi viziutak, különösen pedig a tiszai viziút kiépítése a vizi szállítás olcsóságánál fogva számottevő mértékben hozzájárulhat mezőgazdaságunk talpraállitásához.