Állami költségvetés - 1932-1933
Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTERIUM 1932/33. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
126 Kiadás. Rendes kiadások. I. rovat. Szemelyi járandóságok. 1931/32. évre megállapított összeg 1,206.150 P 1932/33. évre előirányzott összeg 980.060 „ az 1932/33. évre tehát kevesebb . .. 226.090 P-vel. Az 1. alrovaton a csökkenés az általános illetményleszállítás folytán és azért állott elő, mert a sárospataki állami tanítóképző intézetnek a tiszáninneni ref. egyház részére történt átadása következtében 1 igazgatói, 2 tanári és 2 gyakorlóiskolai tanítói állás a 20. cím 1. rovatára vitetett át. Atvitetett továbbá 1 altiszti (gazdasszonyi) állás a 11. címre, az állást betöltő gazdasszony ugyanis az Erzsébet Nőiskolánál teljesít szolgálatot. Az állami tanítóképző intézeti tanárok és nevelők státusából más szolgálati ágazatoknál működik 8 alkalmazott és pedig a központban 1, a polgári iskoláknál 5, a Népies Irodalmi Társaságnál 1, a budapesti tudományegyetem földrajzi intézeténél 1. A 2. alrovaton előirányzott összegből kapják illetményeiket az óradíjas helyettes tanárok (16) és az óradíjas gyakorlóiskolai tanítók (2), akiknek alkalmazására szükség van, hogy az öt évfolyamúvá vált tanító és tanítóképző intézetek tanítási órái akadálytalanul elláthatók legyenek. Ugyancsak innen kapják illetményeiket az ideiglenes nevelők (3), akikre azért van szükség, mert az internátussal ellátott intézetek részére — a felügyeleti teendők ellátására — az 1. rovat 1. alrovatán nem áll elegendő számú helyettes tanári állás rendelkezésre. Ezt az alrovatot terhelik továbbá az intézeti orvosok tiszteletdíjai, óraadó tanárok és hitoktatók díjai, végül a cselédbérek. A hódmezővásárhelyi állami óvónőképző-intézet működését — tekintettel az óvónőkben mutatkozó feleslegre — az 1931/32. iskolai év végétől szüneteltetem. 2. rovat. Dologi kiadások. 1931/32. évre megállapított összeg 712.300 P 1932/33. évre előirányzott összeg 624.000 „ az 1932/33. évre tehát kevesebb . .. 88.300 P-vel. A csökkenést az intézeti javadalmak leszállítása és a hódmezővásárhelyi állami óvónőképzőintézet szüneltetése idézi elő. A cinkotai állami tanítónőképzőintézet fűtési berendezése teljesen hasznavehetetlenné válván, ennek megújításáról kellett gondoskodni oly módon, hogy az új berendezés a fűtőanyagban való lehető legnagyobb takarékosságot tegye lehetővé. E munkának költségei részletekben kerülnek kifizetésre, évenkint ezen rovat terhére. 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1931/32. évre megállapított összeg 8.000 P 1932/33. évre előirányzott összeg 6.000 „ az 1932/33. évre tehát kevesebb ... 2.000 P-vel. Ez a csökkentés a kiküldetések korlátozása útján biztosíttatott.