Állami költségvetés - 1931-1932

Igazságügyi miniszterium - INDOKOLÁS AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTERIUM 1931/32. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

22 Az igazgatási tennivalók egyszerűsítését szolgálják azok a tervezett intéz­kedések is, amelyeknek célja, a bíróságoknak és a vádhatóságoknak mentesítése a pénzkezelés alól és annak a postatakarékpénztári csekkrendszer igénybevételével való intézése. Ezek közül előreláthatóan már az 1931/32. költségvetési év kezdetén hatályba lép az a rendelet, amely a pénzbüntetések befizetését az említett módon szabályozza. A jelenlegi gazdasági helyzet különös jelentőséget ad a gazdasági tárgyi törvényalkotásoknak. A törvény előkészítés feladatai között tehát mind nagyobb mértékben előtérbe kerülnek a gazdasági célú jogszabályalkotások. Ezek között első helyen áll a képviselőházban már letárgyalt kartelltör vény javaslat, a nem­zetközi váltójogi egyezmény becikkelyezése és ezzel kapcsolatban új magyar váltó­törvény megalkotása, a részvényjognak, majd a szövetkezeti jognak előkészítés alatt álló reformja, a hitelezőket károsító cselekmények megtorlása tárgyában készülő törvényjavaslat, az uzsoratörvény revíziója és a hitbizományi reform. A gazdasági helyzet teszi szükségessé a fizetésképtelenségi jog revízióját is, ami részben már kezdetét vette a csődönkívüli kényszeregyességben az ú. n. értékesítési eljárás szabályozásával (850/1931. M. E. számú rendelet) és.szélesebb körű csődjogi reformra fog vezetni. A gazdasági helyzet követelménye az is, hogy fokozottabb mértékben foglalkozzunk az ügyvédi és közjegyzői kar intézményeivel. A királyi közjegyzők és közjegyző jelöltek nyugdíjintézetének az 1.700/1931. I. M. számú rendelettel történt megszervezése után foglalkozni kell az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézetet érdeklő egyes kérdéseknek (nyugdíjtöbbszörözés, meghatalmazás pótilletéke, stb.) rendezésével is. Mindezek mellett megszakítás nélkül folynak a magánjogi törvény­könyv törvényjavaslatához fűződő munkálatok, nevezetesen az országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslatra vonatkozó bírálati anyag feldolgozása és a törvényjavaslat indokolásának kiegészítése. A közjogi tárgyú törvényelőkészítő munkálatok közül különös említést érdemel az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jog reformja, amelyet a közvélemény fokozott erővel sürget. Ugyancsak előkészítés alatt áll a sajtójog reformja is. Az igazságügyi tárca körébe vágó törvényelőkészítő munkálatokon felül igen jelentékeny munkát ad a többi minisztérium jogszabályalkotó munkáiban való közreműködés, ami különösen a gazdasági tárgyú és ennélfogva a magánjogi jogviszonyokat is érintő törvények előkészítésében számottevő. ­A nemzetközi jog terén az igazságügyminiszterium folytatólagosan résztvesz a nemzetközi jog egységesítése és különböző tárgyú, többoldalú nemzetközi egyez­mények megkötése céljából a -Nemzetek Szövetségének irányítása mellett folyó munkálatokban. Az előkészítés alatt álló többoldalú nemzetközi egyezmények közül meg kell említeni a fiatalkorúak hazaszállítása és segélyezése, a légi forgalomban harmadik személyeknek okozott károkért való felelősség, az idegenekkel való bánás­mód, a váltójog egységesítése, a csekkjog egységesítése, a háború megelőzése, az állampolgárság, a lefegyverzés, az államok pénzügyi segélyezése és a Nemzetek Szövetsége egyességokmányának módosítása kérdésében tárgyalás alatt álló terve­zeteket. Már törvényjavaslat is készült az ipari tulajdonjogra vonatkozó hágai nemzetközi egyezmény végrehajtása, a szerzői jogra vonatkozó montevideoi egyez­ményhez való csatlakozás, a római szerzői jogi egyezmény becikkelyezése és az ugyanezen egyezmény végrehajtása tárgyában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom