Állami költségvetés - 1929-1930
Népjóléti és munkaügyi minisztérium - INDOKOLÁS A NÉPJÓLÉTI ÉS MUNKAÜGYI MINISZTERIUM 1929/30. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
50 A kormány már korábban felismerte a lakásínséggel járó szociális bajok káros következményeit és a törvényhozás utján igyekezett biztositani a lakástermelés meginditását. Ez okból az 1923 : XXXIV. t.-c. és ennek végrehajtása tárgyában a pénzügyminiszterrel egyetértésben kiadott 138.035/1923. P. M. számú rendelet ,,Lakásépitő külön tevékenység" elnevezés alatt állami akciót inditott meg, melynek keretében az uj lakásépitkezéseket részben kedvezményes állami kölcsönnel, részben különleges adókedvezményekkel támogatta s a jelentkező igények elbírálására az úgynevezett lakásépítő állandó bizottságot szervezte meg. Ezen akció céljára a minisztertanács 50 milliárd papirkoronát bocsátott az 1923. október hó folyamán megalakult Lakásépítési Állandó Bizottság rendelkezésére s ezen összegből 1925. junius 30.-áig a magánépítkezések támogatására mintegy 42 milliárd papírkorona állami építkezési kölcsön utaltatott ki az egyes épitőfelek részére. Ezen akció keretében mintegy 300 kisebb-nagyobb bérház, illetve családi ház létesült 2.000 lakással. 1925. junius hó folymán a minisztertanács kimondotta, hogy a fentebb jelzett 50 milliárd papírkorona megmaradt része, valamint a régebbi kölcsönök után törlesztés és kamat fejében visszafolyó összegek a tisztviselői lakásépítő akció céljaira használandók fel s ezen akció keretében mindazon tisztviselők, akik tehermentes telekkel és az összes építkezési költség 40 %-ával rendelkeznek, 10 évi törlesztésre első helyen való telekkönyvi betáblázás mellett az összes építkezési költség 60 %-a erejéig kedvezményes kamatozású állami építkezési kölcsönben részesíthetők. 1926. elején a nagymérvű lakásínség enyhítése céljából a minisztertanács egy bérházépitési akció meginditását határozta el és e célra az 1926. év folyamán mintegy 135 milliárd papirkoronát bocsátott a tárca rendelkezésére. E tárgyban a m. kir. pénzügyminiszter úrral egyetértőleg 1926. február havában kiadott 100/1926. sz. rendelet értelmében a lakásínség enyhítésére szolgáló uj bérház építkezések ugyancsak első helyen való telekkönyvi betáblázás ellenében, de 16 évi törlesztésre, az összes építkezési költségek 50 %-a erejéig kedvezményes kamatozású állami kölcsönben részesíthetők. A tisztviselői lakásépítő akció keretében 1925. évi julius l.-jétől 1926. végéig bezárólag az egész ország területén 288 tisztviselői lakóház épült 349 lakással, a bérházépitkezési akció keretében pedig 1926. évi március l.-jétől december hó végéig »bezárólag 218 kisebb-nagyobb bérház létesült, 2267 lakással. 1927. év folyamán a minisztertanács a fentebb jelzett építkezési akciók támogatására még az alábbi fedezeteket bocsájtotta rendelkezésemre : 1. a bérházépítkezések támogatására 1926. évben kiadott kölcsönök után a törlesztésre előirt 16 év letelte előtt soronkivül egy összegben visszafizetett kölcsönösszegek fele része ujabb bérházépítkezések, felerésze pedig a tisztviselői családiház építkezések támogatására használható fel.