Állami költségvetés - 1929-1930

Kereskedelemügyi miniszterium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI MINISZTERIUM 1929/30. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

53 A tengerésztisztképző tanfolyam költségeire ezúttal is 5.000 P-t irányoztam elő. A tanfolyam célja, hogy a magyar tengeri hajóknak magyar tiszti személyzettel való ellátása biztositható legyen. A közlekedési tanfolyamok költségeire 65.191 P-t vettem fel. Ebből az összegből a vasúti tisztképző és hajóstisztképző tanfolyamok szemétyi és dologi kiadásai nyernek kielégitést. A belhajózási célokra ezúttal is, miként az 1928/29. évi költségvetés­ben, 10.000 P-t irányoztam elő. 7. rovat. Idegenforgalmi célokra. 1928/29 évre megállapított összeg 50.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 100.000 „ az 1929/30. évre tehát több .77 50.000 P-vel­E rovat előirányzatát 50.000 P-vel emeltem, mert az előző évi költ­ségvetésben felvett összeg a legszükségesebb kiadásokra sem volt elégséges. Tekintve ugyanis az idegenforgalom fejlesztésének nemzeti, közgazdasági és állampénzügyi szempontból való rendkivüli jelentőségét, az összes érdekek összhangba hozatala és az erők koncentrálása céljából az 1928. év folya­mán megszerveztem az Országos Magyar Idegenforgalmi Tanácsot. E központi szerv útján az idegenforgalom előmozdítása érdekében az eddiginél szélesebb körű működést kívánok folytatni, az erre szükséges anyagi eszközökről tehát — az adott lehetőségek keretében — - gondoskodnom kell. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. I. rovat. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság államsegélye. 1928/29. évre megállapított összeg 1,575.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 1,575.000 „ tehát változatlan. Az előirányzott összeg a M. Kir. Folyam- és Tengerhajózási R.-T.-nak az 1926 : XXIII. t.-c.-be becikkelyezett szerződésen alapuló segélyezésére szolgál. 2. rovat. Helyi érdekű, illetve gazdasagi vasutak segélyezésére. 1928/29. évre megállapított összeg 60 P 1929/30. évre előirányzott összeg 100.060 „ az 1929/30. évre tehát több 100.000 P-vel. A 100.000 P többletet az újonnan létesítendő helyi érdekű, illetve gazdasági vasutak állami segélyezésére irányoztam elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom