Állami költségvetés - 1929-1930
Pénzügyminiszterium - INDOKOLÁS A PÉNZÜGYMINISZTERIUM 1929/30. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
108 mintegy 8 millió P-vel való csökkenését jelenti, minthogy azonban az adócsökkentés csak az 1930. évi január hó l.-jétől, vagyis az 1929/30. költségvetési évnek második felétől kezdve érvényesül, ezúttal csak 4 millió P csökkenést kellett számitásba venni. Az előirányzott összeg az elemi károk folytán engedélyezendő adóelengedések és a földadóról szóló 1927. évi 100/P. M. számú Hivatalos Összeállítás 46. §-a értelmében járó adóvisszatérések levonásával állapíttatott meg. Házadóból az 1928/29. évi előirányzattal szemben 8,000.000 P többletet irányoztam elő, mert az 1928/29. évi költségvetésben a házadó az 1927. évi novemberi bérek alapulvétele mellett volt előirányozva, azóta pedig a lakásrendeletek rendelkezései értelmében a házbérjövedelem emelkedett s igy házadóból is nagyobb összeg várható. Emellett természetesen figyelemmel voltam a házadó kulcsának, a házadó kivetési kulcsának ujabbi megállapításáról és a községek segélyezési alapjáról szóló 1929 : II. t.-c. 1. §-a alapján történt leszállítására is. Megjegyzem, hogy az idézett törvénycikk rendelkezései szerint a községekben befolyt házadónak évi 13*5 millió P-t meghaladó részét a községek segélyezési alapja javára kell elszámolni, miért is az e cimen számitásba vett 2*2 millió P-t kiadásként nem irányoztam elő, hanem azt közvetlenül szándékozom a nevezett alap javára elszámoltatni. Ennek megfelelően a házadó bevételét a községek segélyezési alapját illető összeg levonásával irányoztam elő. Jövedelem- és vagyonadóból ugyanannyit irányoztam elő, mint az előző évben ; ez megfelel a tapasztalati adatoknak is. Társulati adóból a kivetési eredmények alapján volt 5,000.000 P-vel több előirányozható. A vegyes bevételek rovatán előirányzott 500.000 P többletet tapasztalati adatok alapján irányoztam elő. 8. cim. Forgalmi adók és illetékek. Kiadás. I. rovat. Személyi járandóságok. 1928/29. évre megállapitott összeg 50.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 50.000 „ tehát változatlan. Az előirányzott összeg az illeték ellenőrzési szemlék és az illetékleszámolások díjazására szolgál.