Állami költségvetés - 1929-1930

Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTERIUM 1929/30. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

195 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1928/29. évre megállapitott összeg 1.630 P 1929/30. évre előirányzott összeg J 1.630 „ tehát változatlan. Rendkivüli kiadások. Beruházások. 1928/29. évre megállapitott összeg 1,000.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 450.000 „ az 1929/30. évre tehát kevesebbé 550.000 P-vel. Az elkerülhetetlen szervezések folytán uj óvodai épületek felépítése égetően szükséges, erre a célra 450.000 P-t irányoztam elő. Amint az általános indokolásban is emiitettem, az óvodát nem tekintem tisztán pedagógiai intézménynek, hanem olyan gyermekgondozó alakulat­nak, hol a nevelésügyi szempontok mellett, az egészségügyi és szociális követelményekre is nagy súlyt kell helyezni. Ezért bár a kisebb falvakban is igyekszem az óvodák hálózatát fejleszteni, elsősorban mégis a nagyobb városok közelében, főleg ott szervezem ezeket, ahol a szülők közül ugy az apa, mint az anya otthonától állandóan távol dolgozik és igy a gyermekek őrizet nélkül teljesen elhagyatva, testi fejlődésük szempontjából is többé­kevésbbé állami gondozásra szorulnak. Bevétel. Rendes bevételek. 1928/29. évre megállapitott összeg . 3.000 P 1929/30. évre előirányzott összeg 1.000 » az 1929/30. évre tehát kevesebb... 2.000 P-vel. Az előirányzott összeget csökkentenem kellett, mert több év tapasz­talati adatai alapján fölös bevétel cimén 1.000 P-nél több nem remélhető. 21. cim. Nem állami iskolák támogatása. Kiadás. Rendes kiadás. I. rovat. Hozzájárulások az illetményekhez. 1928/29. évre megállapitott összeg 26,148.924 P 1929/30. évre előirányzott összeg 26,324.330 „ az 1929/30. évre tehát több... 175.406 P-vel. 26*

Next

/
Oldalképek
Tartalom