Állami költségvetés - 1928-1929

Kereskedelemügyi miniszterium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI MINISZTÉRIUM 1928/29. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

86 hozzájárulás, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének támogatása, stb.), valamint a külföldön a szén- és energiagazdálkodás terén szerzett tapasztalatok tanul­mányozásával kapcsolatban jelentkező kiadások. Ebből az összegből kell fedezni továbbá az energiagazdasági és villa­mosságiigyi törvényhozási intézkedések elökészitése közben végzendő minden­nemű előtanulmányokat, tanulmányutakat, idevágó statisztikai felvételeket és az ezek feldolgozásával és közlésével felmerülő személyi és dologi kiadásokat, valamint a Dunántúl és az ország általános villamositásának alapjául szolgáló tervek elbírálásával, illetőleg előtanulmányozásával és kidolgozásával kapcso­latban felmerülő költségeket is. Az előirányzott összegnek emelése azért vált szükségessé, mivel a hazai gyengébb minőségű szenek és porszenek házi tüzelésben való alkalmazható­ságának, valamint a hazai szenekből nyerhető kátrányféleségek további fel­dolgozásának tanulmányozása mellett, gondoskodni kell az országos villamosítás programmjának és tervezetének haladéktalan elkészítéséről is. E rovaton 7.000 P, a lőporegyedáruság központi igazgatásával, a lőporgyártás felügyeletével és ellenőrzésével járó kiadások, továbbá az egyed­t áruság tárgyát képező cikkek forgalombahozatalával (zárjegy és egyéb nyom­tatványok), valamint az egyedárusági törvény előkészítésével kapcsolatosan az év folyamán felmerülő költségek fedezésére szolgál. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1927/28. évre megállapitott összeg 420.000 P 1928/29. évre előirányzott összeg 420.000 „ tehát változatlan. Az I. rovaton A technológiai és anyagvizsgáló intézeti laboratóriumok felszerelési és a könyvtár fejlesztése költségeire az előző évben előirányzott 20.000 P-t változatlanul irányoztam elő, hogy az intézeti laboratóriumok és a könyvtár fokozatos fejlesztését lehetővé tegyem. A 2. rovaton Az Országos Ipari és Kereskedelmi Alap javadalmazására az előszóban kifejtett okoknál fogva az 1928/29. évben újra 400.000 pengőt irányoztam elő. Bevétel. Rendes bevételek. 1927/28. évre megállapitott összeg ....... 1,253.250 P 1928/29. évre előirányzott összeg . 2,146.050 „ az 1928/29. évre tehát több . 892.800 P-vel. A bevételeket a tapasztalati adatok alapján várható eredményekhez képest irányoztam elő. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom