Állami költségvetés - 1924-1925

Részletezés

ban, a Cseli-Szlovák köztársaságban és Magyarországon nyert elhelyezést. A Magyarországon elhelyezett összegnek nagy része azonban később az amerikai piacon helyeztetett el. A kölcsön 1924. évi junius hó 26.-i londoni árfolyamokon számítva, netto 253,803.555 aranykoronát eredményezett. 1924. évi junius hó 24.-én megszüntette működését az Állami Jegyintézet és ugyanaznap megkezdette működését a Magyar Nemzeti Bank. A Nemzeti Bank felállításával a devizaközpont műkö­dése is megszűnt. A kormány a gazdasági korlátozásoknak már az elözö pénzügyminiszter által megkezdett megszüntetését fokozatosan ugyan, de a korábbinál gyorsabb ütemben igyekezett lehetővé tenni. Ezt mindenesetre jelentékenyen elősegítette a vámtarifáról szóló 1924: XXI. t.-c., amely már kizárólag Magyarország tényleges viszonyaira építtetett fel. A közszolgáltatások revízió alá vétettek és lehetőleg mindenütt aranyalapra helyeztettek. Ép így az egyes minisztériumok által szedett speciális bevételek (az úgynevezett tárcabevételek) hozadékának fokozása is biztosíttatott. Megindittattak továbbá az 1924/25. évi költségvetési előirányzatnak az előmunkálatai és 1924. évi julius hó óta havonkint készülnek költségvetések a következő hónap szükségletéről. Folyamatba tétetett továbbá havonkinti eredménykimutatások készítése is. Az államháztartás egyensúlyának biztosítása azonban az említett intézkedéseken kívül a kiadások apasztását is szükségessé teszi. Ezt szem előtt tartva a kormány mindenekelőtt beszüntette a hatósági lisztellátást, mely a forgalom felszabadításával elvesztette jelentőségét s a költséges apparátus további fenntartása nem lett volna indokolt. A kiadások apasztása végett az 1924: IV. t.-c. 2. §-ához tartozó a) melléklet A. II. részének 2. pontjában nyert felhatalmazás alapján a kormány az 1924. évi julius hó l.-jén ujabb létszámapasz­tást eszközölt. Ennek mérve a költségvetés mellékletét képező létszámkimutatásból tűnik ki. A lét­számapasztás — amely négy féléven át fokozatosan hajtatik végre és amelynek során az utóbbi években már foganatosított és összesen mintegy 20.000 főnyi létszámapasztáson felül további, mintegy 15.000 főnyi létszámapasztás terveztetik — természetesen nem érezteti azonnal a hatását, mert az alkalmazottak a részükre biztosított átmeneti időre teljes illetményeiket megkapják és mert a nyug­dijak és végkielégítések átmenetileg nagyobb terhet rónak az államháztartásra. A szanálással kapcsolatban azonban a kormány kötelezettséget vállalt arra nézve is, hogy a közszolgálati alkalmazottak és nyugdijasok járandóságait rendezi. Ez a rendezés az 1924. évi julius hó l.-jétől számított hatállyal meg is történt. Az eredeti terv szerint ennek csak 1924. évi október hó I .-jétől kezdve kellett volna megtörténnie, a kormány azonban méltányolva a közszolgálati alkal­mazottak és nyugdijasok nehéz anyagi helyzetét és számolva azokkal az administrációs nehézségekkel, amelyek az 1924. évi junius hónapban érvényben volt illetményrendszernek az 1924. évi julius—szeptember hónapokra való további fenntartása következtében előállottak volna, az illetmény- és nyugdijrendezést már az 1924. évi julius hó l.-jétől számított hatállyal végrehajtotta. Ez az ötféléves költségvetési előirányzattal szemben többletet okoz, amit azonban bevételi többletekkel, illetőleg megtakarításokkal ellensúlyozni lehetett. Az 1924. évi julius hó l.-jétől végrehajtott illetmény- és nyugdijrendezés alapelve, hogy megszüntette a kedvezményes áru természetbeni ellátást. Megszüntette továbbá a kormány a Buda­pesten állomásozó közszolgálati alkalmazottak részére nyújtott gáz- és villanyosáram fogyasztási kedvez­ményeket és a villanyos vasúti kedvezményeket. Az uj illetmények aranykoronákban állapíttattak meg, az aranykoronákban megállapított összegek azonban a kifizetés időpontjában érvényes átszámítási kulcs alkalmazásával papirkoronákban fizettetnek ki.' í*

Next

/
Oldalképek
Tartalom