Állami költségvetés - 1923-1924

Igazságügyi miniszterium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1923/24. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

37 A jelentékenyen magasabb összegben való előirányzást az alábbi körül­mények teszik szükségessé : Az épitési anyagok megdrágulása folytán az 1922/23. évi költségvetési hitel terhére előirányzott munkáknak csak egy kisebb részét sikerült végrehajtatnom, ennélfogva a még hátralévő alábbi munkákat, az idei költségvetési hitelkeretébe ismételten fel kellett vennem. A dologházba utaltak megfelelő elhelyezése és munkával való foglalkoztatása céljából, a fogházak mellett felállított dologházaknak munkatermekkel való kibőví­tését s munkaeszközökkel való felszerelését, továbbá egyes büntetőintézeteknek dologházzal való kiegészítését vettem tervbe. Ezek közül a folyó költségvetési évben a kalocsai és jászberényi kir. törvényszéki fogházak megfelelő kibővítését fogom végrehajtatni. A kir. orsz. gyűjtőfogház villamos berendezésének, gőzmosódájának és gőzfőzőkonyhájának rekonstrukciós munkálatait á rendelkezésemre bocsátott összegből nem sikerült befejeztetnem, ennélfogva a rekonstrukciós munkák további folytatását az idei költségvetési hitel terhére kell elvégeztetnem. A váci fegyintézetnél az időnkint fellépő fertőző betegségek meggátlása végett uj Ííutat kell fúratnom és a vízvezetéket, valamint a csatornahálózatot ennek megfelelően át kell építtetnem. Ugyanennek az intézetnek 150 holdas kincstári tulajdont képező gazda­ságában, az ott szolgálatot teljesítő 12 fegyőr részére őri lakásokat, a gazdasági eszközök és felszerelések elhelyezése céljából pedig egy szint kell építtetnem. A soproni fegyintézetben megkezdett gépház — épitésijnunkákat szintén az 1923/24. évi költségvetés hitel terhére szándékozom befejeztetni. A szegedi börtönben megfelelő világítás hiányában a szökési esetek száma mind gyakoribbá válik, ennélfogva a börtönt megfelelő villamos hálózat kiépítésével a szegedi városi villamoshálózatba kell bekapcsoltatnom. A büntetőintézetté átalakított hartai közvetítő intézetben még hátralévő bővítési munkák, uj zárkaépületek emelése és egy 4 lakást magában foglaló fegyőri lakás építése szükséges. Ugyanezen intézetnél létesített vasúti rakodóvágány költségeit — minthogy *a m. kir. államvasutak igazgatóságával a leszámolás még nem történt meg — szintén az 1923/24. évi költségvetési hitel terhére kell előirányoznom. A fogházakba a letartóztatottak a legtöbbször tífusz betegséget terjesztő ruhatetvekkel megfertőzve érkeznek be; Jiogy a betegség fellépése megakadályozható legyen, múlhatatlanul szükséges legalább 5 drb. gőzfertőtlenitő gép beszerzése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom