Állami költségvetés - 1923-1924

Kereskedelemügyi miniszterium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI MINISZTÉRIUM 1923/24. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

66 A dologi kiadásoknál a többlet főleg az anyagárak megdrágulásában, azon­kívül abban leli indokát, hogy itt kellett figyelembe vennem és pedig most már az egész évre a törvényhatósági árvizsgáló bizottságok fentartási költségeit is, melyeket az előző évben csak egy félévre irányoztam elő, ugy, hogy ez a fentartási költségek emelkedésének figyelembe vételével 95,000.000 K többletet okoz. A fenti többletek egyébként bőven fedezetet találnak az ármegállapításokért és szakvéleményekért az 0. K. Á. B. által szedett dijakból várható mintegy 700,000.000 K bevételben. Megjegyzem, hogy az általános gazdasági helyzet javulása esetén az 0. K. Á. B. működése fokozatosan nélkülözhetővé fog válni, ami a költségeknek lényeges csökke­nését fogja eredményezni. 3. rovat. Szónügyek Kormánybiztosa és Országos Szénbizottság. 1922/23. évre megállapittatott 40,000.000 K 19 23/24, évre előirányoztatik 300,000.000 „ 1923/24. évre tehát több . . 260,000.000 K-val, ami a pénzünk vásárló ereje csökkenésének a következménye. E szükséglet, miként az előző évben is, kizárólag a szénügyek kormány­biztosa és az országos szénbizottság fentartásával járó összes személyi és dologi kiadások fedezésére szolgál. Hangsúlyozni kivánom, hogy mindkét intézmény csak átmeneti jellegű, mihezképest az ügyeket is felügyeletem alatt az állami köteléken kivül álló szerződéses viszonyban levő személyzet látja el, kiknek szolgálati és alkalmaztatási viszonyaira nézve a magánjogi szabályok irányadók. A felmerülő költség egyébként az államháztartást mivel sem terheli, mert a kiadással szemben ügyanily összegű bevétel irányoztatott elő. Megjegyzem, hogy a hazai széntermelés terén beállott javulással párhuzamban máris felvétettek a tárgyalások avégből, hogy a szénforgalom fokozatosan szabaddá tétessék és ennek beálltával az eddigi kötött gazdálkodással járó költségek meg­felelően csökkenni fognak. 4. rovat. A Technológiai iparmuzeum és Anyagvizsgáló Intézet egyesítése folytán szükséges építkezések és laboratoriumok felszerelési költségeire 950,000.000 K-t irányoztam elő. A szóban levő és az egyesítés óta egyetlen iparfejlesztő intéz­ményünk sikeres működésének biztosítása megkívánja, hogy különféle laboratóriumai megfelelő elhelyezést és felszerelést nyerjenek. Ezért az épület megfelelő kibővítésére és a laboratoriumok felszerelésére már az előző évi költségvetésben 19,000.000 K-t irányoztam elő, ez a bővítő munka azonban az egyre tartó rendkívüli viszonyoknál fogva ezideig nem lévén megindítható, ezúttal a fenti nagyobb összeget irányoztam elő, hogy a szükséges bővítési munkák az időközben beállott drágulás mellett csak a legszűkebben megszabott igényekkel számoló tervek szerint is végrehajthatók legyenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom