Állami költségvetés - 1921-1922

Részletezés

9 Végül harmadszor ki kell emelnünk azt, hogy a francia nagyhatalommal már megkötött, Nagybritannia kormányával tárgyalás alatt levő, a háború előtti adósságok megfizetésére kőtelező konvenciók értelmében ezen költségvetésben megkezdjük 2 millió francia frank kamatnak, illetőleg 150.000 h hátralék törlesztésének kiegyenlítését. Teljes tudatában van pénzügyi kormányunk annak, hogy első és becsületbeli kötelessége a külföldi államokban Összegyülemlett adóssághátralékainknak mennél gyorsulóbb ütemben való letörlesztése. Ez a nagy •kötelesség, mely a következő költségvetéseket még fokozottabb mértékben fogja terhelni, mint ezt az előirányzatot, csak ugy s csak oly mértékben bírható meg, amint s amilyen fokozatokban sikerül pénzünk értékét felemelni, hogy idegen adósságaink idegen pénznemeit beszerezhessük. E legfőbb törekvésünk sikere, s evvel a költségvetés pénzünk leromlásán alapuló deficitjének auto­matikus megszűnése, s így tehát egész állami létünk, vagy nem létünk kérdése két körülménytől függ: egyfelől a belső konszolidáció s békességnek hitell­teremtő munkás folyamától, másfelől a győzelmes hatalmaknak, kiknek egyaránt vagyunk legyőzöttjei, mint adósai, velünk szemben tanúsítandó jóindulatú kímélésétől. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom