Állami költségvetés - 1921-1922
Földmivelesügyi minisztérium - INDOKOLÁS A M. KIR. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1921/22. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
150 Az 1907. évi XLVI. törvénycikken alapszik a gazdasági munkásházak állami támogatással való létesítése. A háborús és forradalmi ,rendkívüli időszakban ezen akció szünetelt. Ezen viszonyokban azonban változás állván be, minden intézkedést megtettem arra, hogy amennyiben az építkezési anyagokban mutatkozó hiánv némileg enyhül, ezen akció a legerőteljesebben folytatható legyen. Az idézett törvénycikk 1. §. b) pontja — majd amikor az annak alapján előirányzott összeg ezen akciónak socialpolitikai horderejénél fogva költségvetésileg felemeltetett — megadta a lehetőséget a múltban ezen akciónak megfelelő állami segélyek nyújtásával való támogatására. Köztudomású azonban, hogy az építkezési anyagok az utóbbi időben rendkívül megdrágultak. Ha tehát ezen akció terén — különösen a mai viszonyok között, midőn az országban általában nagy a lakásínség — célt akarunk elérni, ehhez megfelelő anyagi eszközökkel kell rendelkeznem. Ezért vált szükségessé az ezen alrovaton előirányzott összegnek felemelése. Alapok, alapítványok és különféle bevételek. Rendes bevételek. VIII. fejezet, 16. cím. Változatlanul, mint az 1920/21. évben, előirányoztatik . . 65.671 K. Az előterjesztett indokok alapján kérem tárcám 1921/1922. évi előirányzatának változatlan elfogadását. Felhatalmazást kérek továbbá az 1897. évi XX. t.-c. 87. §-ának rendelkezéséhez mérten, hogy az eladásra szánt állami javakról a t. törvényhozás elé egyidejűleg terjesztett részletes kimutatásban eladásra ajánlott kincstári birtokokat, jogokat és egyéb javakat az idézett törvény határozatainak megtartása mellett elidegeníthessem. A tárcát terhelő kölcsönök. > Rendes kiadások. III. fejezet, 5. cím. 1920/21. évre megállapíttatott. . 644.165 K 1921/22. » előirányoztatik . 826.393 » 1921/22. évre tehát több. . . 182.228 K-val. Ezen többkiadás onnan származik, hogy az 1920/21. évi költségvetési előirányzatban a 9. és 10. alrovatokon előirányzott összesen 128.104 K-val szemben a jelen költségvetési előirányzatban a tényleges szükségletnek megfelelően 310.332 K irányoztatott elő, ami a fent kimutatott többszükségletet eredményezi. . Nyugellátások. Rendes kiadások. IV. fejezet, 11. cím. 1920/21. évre megállapíttatott. ........ 5,161.600 K 1921/22. » előirányoztatik * 8,901.000 » 1921/22. évre tehát több. . . 3,739.400 K-val,