Állami költségvetés - 1921-1922

Részletezés

az állami üzemek mérlege tehát: Rendes és átmeneti kiadásuk 6.8*2,488.126 2.740,054.884 —4.102,433.242 Rendes bevétetek • . • 5.987,683.285 3.699,511.774 +2.288,171.5H Fölösleg- hiá

ny. . 854,804.841 959,456.890 — 1.814,261.731 Az állami üzemek tehát 854.804.841 korona hiányt mutatnak s ezenkívül 1.725,132.000 korona beruházást követelnek; ezen utóbbi összeg 868 millióval több, mint az idei költségvetésben ugyanerre a célra fölvett tétel. Az üzemek deficites eredményét a valódi állami háztartás (I. mérleg) rendes és rendkívüli tételeinek (az átmeneti kiadásokat s beruházásokat egyelőre figyelmen kivül hagyva) kedvező eredménye ellensulyozza, ami egyrészt a költségek leszorításának, másrészt azonban az adóbevételek rendkívüli s végsőig fokozott igénybevételének köszönhető. A szorosabb értelemben vett államháztartás (I.) rendes kezelési mérlege nevezetesen a következő: Előirányzat Több 1921/22. 1920/21. Kevesebb K K K Rendes kiadások . . 11.667,841.457 9.576,295.208 + 2.091,546.249 Rendes bevételek . . 12.607,539.785 5.116,913.819 + 7.490,625.966 Fölösleg . . 939,698.328 4.459,381.389 + 5.399,079.717 Mint e számadatok mutatjuk, állami rendes mérlegünk 5-3 milliárddal kedvezőbb, mint tavaly volt, fölöslege 900 millió és igy — a beruházásokat nem véve tekintetbe — fedezni tudja az állami üzemek fent ismertetett hiányát is. Ellenben e kedvező képpel szemben áll az átmeneti kiadások súlyos próbája, mely az 1921/22. 1920/21. előirányzatban 6.184,346,626 6.891,886.523 koronával szerepel, tehát bár 707,539.897 koronával sikerült azt lecsökkenteni, mégis az átmenet tartamára, mig a normalbudget-et el nem érjük, a rendes költségvetés kedvező mérlegét megrontja. Mielőtt erre a körülményre összefoglaló előterjesztésemnek végén áttérnék, még a rendes költségvetés mérlegének megvilágitására s a következőkre kivánok ráutalni. A rendes mérleg egyensúlya azért állott elő, mert azok az uj adótörvények, melyek részben hivatali elődöm, részben az én törvényjavaslataim alapján fogadtattak el, példátlan gyorsasággal növelték az adóterhet, de nézetem szerint egyúttal el is érték az adóemelésnek határát. Sőt miután a szociálpolitikai gondolatot (különösen a nagyobb gyermekű családok adóbeli könnyítéseit) okvetlenül meg kell valósitanunk, az adótehernek némi lebontásával kell számolnunk. Ebből következik az, hogy lehetetlen költségeinknek további emelésére gondolnunk, sőt — mennél súlyosabbá válik az adóteher a pénz értékének emelése által — annyival inkább kényszerítve s kötelezve leszünk a kiadások megapasztására vetni figyelmünket. (Ennek első lépése éppen az, hogy ily részletes költségvetési tervezetet ellenőrizhessen a