Állami költségvetés - 1921-1922

Részletezés - INDOKOLÁS AZ 1921/22. ÉVI ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉS I. FÜZETÉHEZ

147 vallástárcánál ugyanis túlnyomó részben olyan alkalmazottakról van szó (kalauzok, fűtők, gép­kezelők, pályafelvigyázók, őrök stb., illetve a vallástárcánál nők, tani lók és tanárok), akiket más állami igazgatási ágazat szolgálatában felhasználni nem lehet. Ezek tehát és velük együtt a többi, megfelelően el nem helyezhető alkalmazott is, ennek a körülménynek a megállapítása után, végelbánás alá lesz veendő. Az ily irányú intézkedés — az elhelyezési akció eredményeinek a kialakulásával — az 1921/22. költségvetési év egy későbbi szakában lesz megteendő. Indokolt ez a haladék már azért is, mert a létszámapasztási állományban levők túlnyomó része — ha többnyire kisebb rendű munkával is, de — foglalkoztatva van s így egyéb munkaerők alkalmazását takarítja meg. A helyzet itt tehát némileg kedvezőbb, mint ama hivatásos katonai havidíjasokat és hivatásos altiszteket illetőleg, akik a trianoni békeszerződés folytán végrehajtandó létszámcsökkentés követ­keztében a hadsereg kötelékéből elbocsátandók lesznek és akik az 1921 : XXXV. t.-c. értelmében »átmeneti viszony«-ba helyeztetnek, amely átmeneti viszony tartama alatt a külön pótdíj kivéte­lével az összes ténylegességi katonai illetményeik élvezetében maradnak. A legközelebbi, 1922/28. évre szóló költségvetésben a jelen (1921/22. évi) előirányzat létszámapasztási állományába szereplő alkalmazottak legnagyobb részének már bizonyára nem szabad szerepelnie. Ezért mindenesetre kérnem kell majd, hogy adassék meg a kormánynak a felhatalmazás arra, hogy úgy a létszámapasztási állományban szereplő állásokat, mint az egyes igazgatási ágazatok (tárcák) költségvetési címeinél előirányzott állásokat betöltő oly alkalma­zottakat, akiknek eltávozása esetén az általuk betöltött állás a költségvetésből végleg törölhető, a szükséghez képest végelbánás alá vehesse. Föltétlenül szükséges ez, ha biztosítani kívánjak, hogy az Aussterbe-etatnak együttvéve 235,286.244 K-t kitevő szükséglete a költségvetésből mielőbb eltűnjék. Már ez idő szerint is mindenesetre intézkedni kívánok továbbá arra nézve, hogy a mene­kültek további beözönlése a lehetőség szerint megakadályoztassák és megfontolás tárgyává tétes­sék ezen cél szolgálatában az, hogy nem lesz-e indokolt a jövőre nézve s nevezetesen a béke­szerződés életbeléptétől kezdődőleg kimondani azt, hogy az újonnan átjövő közszolgálati alkal­mazottak előző szolgálatuk jogán Csonka Magyarországon sem illetményekre, sem segélyre nem tarthatnak igényt. Különösen szükségesnek mutatkozik ily intézkedés az újabban ismét tömegesebben beözönlő különféle női alkalmazottakra (tanítónőkre, óvónőkre stb.) való tekintettel, mert ezeknek a szá­mára a Csonka Magyarország közszolgálati pályáin semmi esetre sem tudunk megfelelő elhelyez­kedést biztosítani. 4. cím. Országos Menekültügyi Hivatal. A számadási rend biztosítása szükségessé tette, hogy az eddigi átalányszerű kezelés helyett, a részletes, a költségvetési rovatrendszernek megfelelő kezelést léptessek életbe. Az ellenőrzés hatályosabbá tétele végett számvevőség felállítását tervezem, mely célra a jelen költségvetési előirányzatban 3 számv. tisztv. állás költségeinek előirányzásáról kellett gondoskodnom. Az Országos Menekültügyi Hivatal, az elszakított országrészekről menekültek ügyeinek egységes intézésére, a menekültek segélyezésére és támogatására a m. kir. minisztérium 3.240. M. E. számú rendeletével állíttatott fel. Feladatait a három területi — kelet-, észak-, délmagyaror­szági — főosztályban, a segélyezési és deákvédelmi osztályokban, valamint hét vidéki kirendeltség, 21 kiren­deltségi megbízott, két pályaudvari kirendeltség, négy ú. n. »Beköltözőket ellenőrző kirendeltség« intézi. A hivatal személyzete az egyes tárcák köréből kirendelt legnagyobbrészt menekült tisztviselők­ből, valamint a hivatal vezetője által felfogadott napidíjasokból és menekült tiszteletdíj mellett alkalmazottakból áll. A kirendelt tisztviselők illetményei az illető tárcáknál s illetve a Háborús utóköltségék fejezet Létszámfeletti állások és alkalmazások címnél vannak előirányozva. Ezen költségvetési részletezés egy rovatának első alrovata alatt a felfogadott napidíjasok rendszeres illetményei, a második rovat alatt a tiszteletdíjak, valamint kirendelt tisztviselők részére engedé­lyezett működési pótlékok és egyéb nem rendszeres illetmények irányoztattak elő. A dologi kiadások rovata alatt a legmesszebbmenő takarékosság szem előtt tartásával irányoztattak elő az előrelátható kiadások. f " 19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom