Állami költségvetés - 1921-1922
Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI M, KIR. MINISZTÉRIUM 1921/22, ÉYI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
V 179 többletet kellett felvennem. A 4. rovaton 5,000.000 K beállítása vált elhalaszthatatlanul szükségessé, nagyobb helyreállításokra és tatarozásra, minthogy a háború alatt ezek részben szüneteltek, részben a minimumra szállíttattak le, de az épületek állékonysága feltétlenül megkívánja a szükséges tatarozást. A beruházásoknál 4,000.000 K-t kellett felvennem a budapesti IX. ker. állami főgimnázium elhelyezésére, minthogy a jelenlegi elhelyezés sem a pedagógia, sem a hvgienia követelményeinek egyáltalában nem felel meg. Ezen kiadásokkal szemben a bevételnél 7,007.624 K többlet állott elő, amit részben a tandíjnak és - felvételi dijnak a felemelése, részben pedig az internátusi dijak felemelése idéz elő. Arra a sokszor felmerülő kívánságra, hogy az ország szükségletén túlmenően nagy számú középiskolák számát csökkentsük, e helyen csupán annyit tartok szükségesnek felemlíteni, hogy a gimnáziumok és leánygimnáziumok számát valóban a szükséglethez kell alkalmazni s gondoskodnunk kell arról, hogy az ország egész területén arányosan oszoljanak el a különböző iskolafajok. E követelmény teljesítése azonban nemcsak az e cimen feltüntetett állami középiskolák, hanem a következő címen kimutatott jóval több nem állami középiskola számbavételét kívánja, nemkülönben azt, hogy az esetleg megszüntetendő gimnáziumok helyett fiuk és leányok részére egyáránt másféle, középfokú iskoláról gondoskodjunk. Ezért a középiskolák kevesbbitése vagy átalakítása tárgyában csak a megállapítandó művelődéspolitikai keretek között lehet intézkedni Nem állami középiskolák segélyezése. Rendes kiadások. XVI. fejezet, 16. cim. 1920/21. évre megállapittatott ........ 11,757.929 K a Leányközépiskolák cimén nem állami középiskolákra esett 158.000 „ összesen . . 11,915.929 K 1921/22. évre előirányoztatik 21,411.000 „ tehát több . . 9,495.071 K-val. Az egész Magyarországon nem állami középiskola volt 71 fiu-, 7 leányközépiskola római katholikus, 3 tiugimnázium gör.-kath., 28 fiu-, 3 leánygimnázium ref., 21 fiu , 2 leánygimnázium, továbbá 2 reáliskola ág. h. ev., 3 fiugimnázium, 1 reáliskola gör.-kel., 2 fiugimnázium unitárius, 1 reáliskola izr. jelleggel, továbbá 4 fiu-, 5 leánygimnázium és 4 reáliskola községi, 1 leánygimnázium társulati jelleggel. Ezek közül Csonka-Magyarországon megmaradt r. k. jellegű 34 fiu- és 7 leánygimnázium 322 osztállyal. 18 ref. jellegű fiu- és 3 leánygimnázium 174 osztállyal, ág. h. ev. jellegű 8 fiu- és 2 leánygimnázium 78 osztállyal, 2 társulati 23*