Állami költségvetés 1917-1918

A fent idezetl t.-ez. 11. §-a az állami és a vármegyei tisztviselők, altisztek és szolgák, valamint az államvasuti alkalmazottak A) és fí) táblázataiba tartozó alkalmazottak és a |josta-, távirda- és távbeszélő-alkalmazottak A), fí) és C) táblá­zataiba tartozó alkalmazottal: várakozási idejének a leszállítására nézve intézkedik. Ennek az intézkedésnek a végrehajtása az érdekelt összes igazgatási ágaknál együtt­véve kereken 6,000.000 K költséget igényel az 1917/18. költségvetési évre. Ebbe az összegbe már be van számítva annak — a különben jelentéktelenebb — kiadásnak a szükséglete is, amely kiadás a magasabb állás czimének és jellegének birtokában eltöltött időnek — az ' 1917. évi IX. t.-ez. 11. §. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés szerint — a várakozási időbe való beszámítása folytán áll elő. Az említett felhatalmazási törvény 14. §-ában foglalt és a családi pótlék összegének felemelésére, valamint a családi pótlékra igényjogosult közszolgálati alkal­mazottak körének a kibővítésére vonatkozó határozmányokból folyólag összesen kereken 60,000.000 K kiadási többlet fog előállani az 1917/18. évi állami költségvetés terhére. Az ismertetett intézkedésekből az állam terhére felmerülő összes kiadásokat, — az alább említendő czimeknél felmerülő kiadásokat leszámítva — egyelőre a pénzügyi tárczánál három e czélra nyitandó külön rovaton kívánom előirányozni. A szóban levő kiadások szükségletének az összes itt szóba jövő költ­ségvetési czimek, rovatok, alrovatok és tételek közötti megosztása s elkülönített előirányzása ugyanis úgyszólván az egész költségvetésnek az átdolgozását tenné szükségessé, ami aránytalanul nagy munkával járna anélkül, hogy azzal az elő­irányzat világosságát és az áttekinhetöséget növelnönk. Egyedül a nagy állatni üzemeket illetőleg merül fel az a kívánalom, hogy már az előirányzatban is .elkülönítve tüntessék fel az a szükséglet, amely a fent idézett törvényes határoz­mányok végrehajtásából kifolyólag ezeknél az üzemeknél jelentkezik, — hogy igy megfelelő és tiszta képet kapjunk az üzemek költségvetési mérlegének az alakulá­sáról. E kívánalommal számolva az 1917. évi IX. t.-cz. 10., 11. és 14. §§-aiban foglalt határozmányoknak a végrehajtásából eredő kiadásoknak azt a részét. — amely a m. kir. államvasutak, továbbá a posta, távirda és távbeszélő, azután a m. kir. állami vasgyárak és az állami szénbányászat czimek kezelésében áll elő, — ezeknek a költségvetési czimeknek az előirányzatába illesztettem be, s.kérem, hogy a vonatkozó összegek a nevezett czimek többi kiadási szükségleteivel együtt szavaz­tassanak meg. Megjegyzem, hogy az idézett törvény most tárgyalt határozmányaiból kifolyólag a m. kir. államvasutaknál összesen 12,247.000 K, a posta, távirda és távbeszélőnél összesen 3,263.000 K, a m. kir. állami vasgyáraknál 280.000 K, az állami szénbányászatnál pedig 50.000 K kiadási többlet áll elő. A költségvetés összes többi czimeinek — az 1917. évi IX. t.-cz. 10., 11. és 14. §-ainak végrehajtásából folyó hitelszükégletét a fentiek szerint összpontosítva irányzóm elő a pénzügyi tárczánál: — és az állami költségvetési törvényben egy megfelelő rendelkezésnek a felvétele utján kívánok gondoskodni arról, hogy az igy egy összegben megszavazandó hitel terhére utalványozandó kiadásoknak az elszámolása olyképen legyen eszközölhető, hogy az eredmények ne az előadottak szerint nyitandó uj rovatokon összesítve, hanem az egyes alkalmazottak többi járandóságai fejében kifize­tett összegekkel együtt az illető egyes költségvetési czimeknek a vonatkozó rovatain

Next

/
Oldalképek
Tartalom