Állami költségvetés 1917-1918
Ezen összegre az újonnan felállított hajdudorogi magyar gör. szert, katli. püspökséghez tartozó és az erdélyi határszéleken, nevezetesen Marostorda, Udvarhely, Háromszék és Csík vármegyékben magyar nemzeti missiót teljesítő, Maros-Vásárhelyen székelő ii. n. székelyföldi vikuriatus anyagi támogathatása czéljából van szükség. A szóbaniorgó segélyszükséglet egy évre 200.000 Kt tesz ki; — a folyó költségvetési évre azonban egyelőre elegendőnek mutatkozik ;i fenti 100.000 K előirányzása. i) Az 1917. évi IX. t.-cz. 11. §-ában emiitett állami, vármegyei és államvasuti alkalmazottak várakozási idejének az idézett törvény határozmánvai alapján történt leszállítása kapcsán méltányosnak mutatkozik, hogy megfelelően megrövidíttessék az állami elemi népiskoláknál és kisdedóvóknáí, továbbá az 191b. évi XVI. t.-cz. és 1913. évi XL. t.-czikkek hatálya alá tartozó, nem állami elemi népiskoláknál és kisdedóvódáknál, nemkülönben az önálló gazdasági népiskoláknál alkalmazott tanerők várakozási ideje is. A vonatkozó szabályozásnak az 1918. évi.január 1-töl kezdődő hatálylyal való keresztülvitelére a kormány a költségvetési törvényben óhajtja a felhatalmazást kieszközölni. A költségekről azonban, már az előirányzatban kell gondoskodni s e czélra a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésében felveendő összesen . . a megszavazása kéretik. A félévre szóló szükségletként számított ebből az 1,625.000 Kból hozzávetőleges számítás szerint 4-30.000 Kra van az állami tanítók, 90.000 Kra az állami óvónők, 1,000.0000 Kra a nem állami tanítók, 80.000 Kra a nem állami óvónők és 25.000 Kra a gazdasági népiskolai szaktanítók részére szükség. j) Az igazságügyi tárczánál, az 1917. évi IX. t.-cz. 13. §-a alapján végrehajtott birói és ügyészi statusrendezés költségeire az 1917/18. évre szóló előirányzat kiegészitéseképen kereken kell felvenni a költségvetésbe. Ez a 714.000 K egy összegben a „Királyi törvényszékek és járásbíróságok" czimnél irányoztatik elő, a zárszámadásban azonban a szóban forgó statusrendezésböl eredő kiadások azon költségvetési czimek személyi járandóságainak fizetések, pótlékok és lakpénzek alrovatain lesznek elszámolandók. amely czimek kezelésében a jelzett kiadások tényleg jelentkeznek. h:) A magyar felelős ministerek számának ideiglenes felemeléséről szóló 1917. évi XI. t.-cz. értelmében évi 400.000 K átalányösszeg bocsáttatott a ministerium rendelkezésére az idézeti törvény folytán előálló költségtöbbletnek a fedezésére. Ez a az 1917. évi XI. t.-cz. 2. §-ában meghatározott módon, külön fejezet alatt, az 1917/18. évre szóló előirányzat kiegészitéseképen a .költségvetésbe felveendő. Megjegyeztetik, hogy az emiitett 400.000 Kból összesen 112.000 Kra van szükség a négy tárczanélküli minister és 39.000 Kra a két államtitkár szabályszerű illetményeinek a fedezésére. A fenmaradó összeg, vagyis 249.000 K pedig munkadijakra. nyomtatványköltségekre, hivatali és irodai kiadásokra szükségeltetik. Részletes előirányzat a szükségletekről egyelőre nem adható, minthogy a népjóléti és az átmenetgazdasági minister urak működését illetőleg a szervezet kérdései még véglegesen megállapítva nem lettek. I) Az a—k) pontok alatt felsorolt szükségleti tételek együttvéve 261,949.496 K-val emelik a költségvetésnek a kiadásait. Ehhez az összeghez azonban még hozzájön az a többlet, amely a m, kir. államvasutak kiadásainál jelentkezik az