Állami költségvetés - 1913

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

131 a mindinkább szaporodó nem tudományos közgyűjtemények ügyei által oly mértékben foglaltatott el, a mily mérvű elfoglaltság az illető érdemes férfiúnak sem elsősorban a nmzeologia szolgálatában lévő hivatali állása, sem pedig a tudományos közgyűjtemények érdekében kifejtett tudományos munkálkodása szempontjából nem lehet kívánatos. Ez okból a nem tudományos közgyűjte­mények, a népkönyvtárak ügyeinek ellátását a segédelőadóra óhajtom bizni, a kit ebben a tevékenységében a Főfelügyelőségnél alkalmazott népkönyvtári szakmegbizott támogat, mig a Főfelügyelőség előadója teljesen a tudományos közgyűjtemények szolgálatának szentelendi kipróbált erejét, mely munkájában a Főfelügyelőség titkára a segítője és helyettese, A Felsömagyarországi Rákóczimuzeumnál egy díjnok és egy kisegítő szolga napidija — együttvéve 1.523 K — eddig az idézet dologi javadalmából fedeztetett. Ez összeget most a számviteli szabályok rendélkezéseinek megfele­lően a személyi járandóságok között irányzóm elő. Jutalmak és segélyekre a tényleges szükségletnek megfelelően 300 K helyett 500 Kt, vagyis 200 K többletet irányzók elö. A családi pótlékoknak együttesen 1.400 K átalányösszegben, továbbá az 1904. évi I. és az 1906. évi IX. t.-czikk alapján járó személyi pótlékoknak a tényleges állapot alapján való előirányzása az előbb említett összegekkel a személyi járandóságoknak 10.140 K többletét eredményezi. A tudományos jelleggel nem biró közgyűjtemények támogatására 1 2.000 K többletet irányzók elö. Ez összegből 5.000 Kt az 1911-ben keletkezett Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület népkönyvtári akcziója támogatására kívánok fordítani. A túlnyomóan magyar anyanyelvű alföldi lakosság könyvtár szükség­leteinek kielégítése 4.000 K évi segélyben óhajtom részesíteni az erdélyi róm. katli. status tanintézetei közül a székelyudvarhelyi, csíkszeredai és kézdivásár­helyi róm. kath. főgimnáziumok, valamint a zilahi ref. gimnázium könyvtárait, a melyeknek közművelődési könyvtárakká való fejlesztése lehetséges és kívánatos. Végül 2.000 K részben az Országos Tanács régi könyvtárainak fejlesztésére, részben a Julián-Egyesület közvetítésével szervezendő vándorkönyvtárak létesí­tésére lesz fordítandó. Könyvtárkezelőink jutalmazására 1.000 Kval többet óhajtok fordítani. Könyvtáraink száma évenkint mintegy 150-el emelkedik s kezelőik, elényészö kivétellel, teljesen ingyen végzik a reájuk bizott feladatokat, méltó tehát, hogy a díjazást nemileg helyettesítő jutalomdijak legalább is az eddigi arányban osztassanak szét, ami a köyvtárak számának folytonos emel­kedése miatt csakis a jutalmazásokra szolgáló 5.000 Kás tételnek egyelőre 6.000 Kra való emelése utján biztositható. Az Erdélyi Országos Muzeum segélyezésére szolgáló javadalmat, az intézet néprajzi gyűjtésének előmozdítására 1.250 Kval, régiségtárának érdekében pedig 8.350 Kval, együttesen tehát 9.600 Kval emelem. Erdély szolgáltatta Bécsnek a szilágysomlói első, Budapestnek a szilágysomlói második leletet. 17'

Next

/
Oldalképek
Tartalom