Állami költségvetés - 1913

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

108 tékeny kereskedelmének emelésére. A városra nagy terhek hárultak az iskola fentartói kötelezettségek elvállalása által, a melyeknek most az 1911. évi nagy földrengés által okozott súlyos csapások után megfelelni sem tud. Méltányolva a fontos érdekeket, melyek e nagy alföldi város kultúrintézményeinek anyagi támogatását szükségessé teszik, a kecskeméti felső kereskedelmi iskola számára 10.000 K államsegélyt irányoztam elő. 15. rovat. A Szegeden fennálló állami felső kereskedelmi iskola, daczára annak, hogy párhuzamos osztályai is vannak, nem képes befogadni az évről­évre növekedő számmal jelentkező növendékeket s azért hazánk e népességre második városában egy uj felső kereskedelmi iskola állítása elkerülhetetlenné vált. Az iskola létesítésére Szeged városa vállalkozott, de egyúttal az állam anyagi támogatását kérte tekintettel az általa már eddig elvállalt és erejét meg­haladó kulturális kiadásokra. Tekintettel arra, hogy az emiitett iskolára feltétlenül szükség van s a város azt az 1912 '3* tanévre már meg is nyitotta, indokoltnak találtam az igy felmerülő költségek részbeni fedezésére, illetőleg az iskola segélyezésére 10.000 Kát felvenni az 1913. évi állami költségvetésbe. 16. rovat. A kereskedő tanoncziskolák és kereskedelmi alkalmazottak tanfolyamainak segélyezésére 15.000 K többletet kellett felvenni részben azért, mert különben az iskolafentartók elegendő költségfedezet hiányában aránytalanul nagy tandijak szedésére vannak kényszerítve, ami akadálya lehet annak, hogy az emiitett intézeteket igénybe vehessék mindazok, akik megfelelő szakismeretek szerzése végett oda vannak utalva. Hozzájárul még ehhez a kereskedő tanoncz­iskolák és a kereskedelmi alkalmazottak szakirányú továbbképzésére szolgáló tanfolyamok szaporodása következtében felmerülő szükségletek nagy emelkedése. 18. rovat. A női kereskedelmi tanfolyamok részére méltányos esetekben indokolt államsegélyek engedélyezhetése, s a felügyelettel és a tanfolyamok meglátogatásával járó költségek fedezése végett 1913. évre 3.000 K többlet szükséges. 19. rovat. Felső kereskedelmi iskolai igazgatók és tanárok fizetésének kiegészítésére 6.300 Kval többet irányoztam elö, a mely összegből a fennálló szabályzat értelmében hosszabb szolgálat alapján esedékessé váló fizetés kiegészítő államsegélyek lesznek utalványozandók. Bábaképezdék. Rendes kiadások. XXI. fejezet, 32. czim. 1912. évre megszavaztatott 1913. évre előirányoztatik 553.846 K, 642.845 „ tehát több . . 88.999 Kval.

Next

/
Oldalképek
Tartalom