Állami költségvetés - 1913

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

80 A mutatkozó többletből esik : a községi és hitfelekezeti elemi iskolai tanitók illetményeinek az 1907. évi XXVII. t.-cz. szerint való kiegészítésére és ugyanezen, valamint az 1908. évi XLVI. t.-cz. vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtásával járó költségekre 821.060 K. Ezen többlet következőképen oszlik meg: 431.060 K esik az 1911. évi kezelési eredményhez képest a tényleges állapotnak megfelelő realitásra, 270.000 K azon tanitói állások javadalmának kiegészítésére, melyek az 1912. év folyamán előzetes hozzájárulásommal szerveztetnek és végül 120.000 K az 1913. év folyamán szintén előzetes hozzájárulásommal feltétlenül szervezendő uj tanitói állások 1913. évi szeptember-deczember havi részletére. A szervezendő uj állások betöltését ugyanis az iskolák működési eredményének egyöntetűsége és az államkincstár érdekeinek megóvása végett mindenkor a tanév kezdetéhez kötöm. Minthogy a jelenlegi nyomasztó, általános drágaság következtében a községi és hitfelekezeti elemi iskolai tanitók nyugodt megélhetését az 1907. évi XXVII. t.-cz.-ben megállapított illetmények mellett nem látom biztosítva, meg­telelni óhajtván mind az érdekelt tanitók, mind pedig a közélet számos más tényezője részéről mind sűrűbben hangoztatott kívánságnak, a tanitók ezen csoportjának illetményeit a törvényhozás elé terjesztendő uj törvényjavaslattal szándékozom rendezni s a törvényhozás hozzájárulásának reményében ezen ujabb fizetésrendezés költségeire az 1913. évre 5,700.000 Kt irányoztam elő. Jelen czim költségvetési fedezete keretében elosztva kivánok gondos­kodni egyúttal az ezen czim természeténél fogva előálló adminisztráczionális munkatorlódás elhárításáról, illetve e munkáknak rendkívüli időben leendő feldolgoztatása költségeiről is. Testületek, egyletek és magánosok által fentartott elemi és polgári iskolák segélyezésére az eddigi 70.000 K helyett 80.000 Kt irányoztam elö, mert ezen intézetek számának s az iskolafentartással járó terheknek növekedése a segélyezés fokozását elkerülhetetlenné teszi. Tankönyvek és taneszközökre esö többlet 16.000 K, mely összegből 6.000 K az 1911. évi kezelési eredményhez képest a tényleges állapotnak megfelelő realitásra, 10.000 K pedig a községi és hitfelekezeti elemi iskolák tanszerbeli felszerelésének további kiegészítésére fordittatik. Az 1907. évi XXVII. t.-cz. végrehajtása tárgyában kiadott Utasítás IV. függeléke értel­mében ugyanis ezen iskolák a legszükségesebb tanszereket 1910. évi szep­tember hó végéig tartoztak beszerezni, a taneszközöknek második, szintén nélkülözhetetlen részét pedig 1913. évi szeptember hó végéig. Ez a körülmény teszi szükségessé, hogy a legszegényebb iskolafentartóknak a törvény rendel­kezéséhez való alkalmazkodást lehetővé teendő, ujabb 10.000 Kt irányozzak elő. A népiskolai statisztika költségeire a tényleges állapotnak megfelelően az eddigi 15.000 K helyett 16.000 Kt vettem fel, többlet tehát 1.000 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom