Állami költségvetés - 1913
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
1966 Az előbb említett 500 uj tanitó közül és pedig: 7 tanítónak 600 K 5 „ 510 „ 40 „ 420 „ 35 „ 360 „ 50 „ 300 „ 139 „ 200 „ összesen tehát 276 tanítónak 78.950 K lakpénzt kell biztosítanom, 224 tanitó természetbeni lakást fog élvezni. Tekintettel a jelenlegi nyomasztó, átalános drágaságra és a nehéz megélhetési viszonyokra az állami elemi iskolai tanitók fizetését és lakpénzét rendezni kívánom s e czélból a közeljövőben törvényjavaslatot szándékozom az- országgyűlés elé terjeszteni. A törvényhozás hozzájárulásának reményében ezen ujabb illetményrendezésnek az 1913. évben esedékessé váló költségeire általányösszegkép 1,900.000 Kt állítottam be tárczám költségvetésébe. Ez összegből, tekintve, hogy a lakbérek rendezésére már 500.000 Kt az előző évben is előirányoztam, ezúttal csupán 1,400.000 K jelentkezik tiszta többletként. Az uj iskoláknál igíizgatói pótlékra és pedig: 10 igazgató tanitó részére 400 K 15 „ „ „ 300 „ 30 „ „ „ 200-,, összesesen tehát 55 igazgató tanítónak 14.500 K igazgatói pótlékot kell biztositanom; úgyszintén az 1907. évi XXVI. t.-cz. 9. §-a alapján az 500 uj tanítói állás lO°/o arányában 50 érdemes tanítónak évi 200 K személyi pótlékkal igazgató tanítóvá való helyi előléptetésére 10.000 K szükséges. Az 1907. évi XXVI. t.-cz. 2. és 4. §-ai alapján az 1913. év folyamán esedékes fizetési többletekre, a tényleges állapotnak megfelelően : 86.966 K szükséges. Egyes lakbérosztályba be nem sorozott községekben állomásozó tanitók külön személyi pótlékainál a tanitók számának emelkedése folytán 7.100 K, a lakpénzpőtléknál 3.770 K, vagyis összesen 10.870 K többlet mutatkozik. Helyettesítési-, óratöbbleti dijakra és egyéb vegyes személyi kiadásokra a tényleges szükséglethez képest 80.000 Kval többet kellett előirányoznom. A segélyek és jutalmaknál az állami tanitók számának nagymérvű emelkedésének megfelelően 5.000 Kval többet irányoztam elö. Végül az állami elemi iskolai tanítói személyzet családi pótlékaira 1,496.800 Kt kellett felvennem. A személyi járandóságoknál (1. rovat) felvett s fentebb részletezett többletek fö összege, az időközi megtakarítás fejében számbavett 25.142 K levonása után, 4,070.771 K. A dologi kiadások (2. rovat) többlete 170.000 K. Ebből az iskolai épületek helyreállítására 50.000 Kval, a tantermek bebútorozására 100.000 Kval, a költözködési és egyéb vegyes dologi költségekre a tényleges szükséglethez képest 20.000 Kval többet kellett előirányoznom.