Állami költségvetés - 1913

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIK. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

J 08 számraktár építés és mélykutfurás, Pápán mélykutfurás, Tyejen gyümölcs­kamara, szerszámraktár építése s ugy ezen valamint a többi telepeken szük­séges egyéb hasonló berendezések azok a munkálatok, melyeknek költségei a kért összegből fedezendők lesznek. Az 5. rovaton kertészeti tanintézet, internátus és tanépület újjáépítésére 100,000 K irányoztatott elö első részletként. Mint már a beruházások áttalános indokolásánál felemlítettem, a ker­tészeti tanintézetet jelenlegi helyén kívánom meghagyni és oly helyzetbe hozni, hogy az a legfelső kertészeti oktatáshoz fűződő . minden követelménynek megfeleljen. A tanintézetben a hallgatók elhelyezésére szolgáló épületek oly állapot­ban vannak, mely nemcsak egy külömben elsőrangú intézethez nem méltó, hanem még közegészségügyi tekintetben is alapos kifogás alá esik s a szük és rozoga tanépületek sem felelnek meg a modern kívánalmaknak. Ennek oka az a körülmény, hogy az eredeti berendezések nem ily czélra létesítettek, hanem az országos magyar gazdasági egyesület után fennmaradt vinczellér­iskola megszűntével, ennek építményei vétettek át anélkül, hogy az átvétel óta a berendezéseknél érdemesebb beruházások tétettek volna. A végleges épület kiépítését éppen azért ugy tervezem, hogy a fokozódó igényeket is kielégítse. Az építkezés költségeire nézve részletes terv és költségvetést még nem készítettem. A hasonló épületek költségeinek alapul vételével azonban, 800.000 Kn alul alig lesz létesíthető, éppen azért ez összegen belől kérem az első részlet­ként felvett 100,000 K engedélyezése mellett az építésre való felhatalmazást. A 6. rovat alatt a kertészeti tanintézet mellé megszerzendő zöldség- és magtermesztési gyakorlótérre stb. 185,000 Kt vettem fel. A kertészeti tanintézet egyik legnagyobb hiánya eddig az volt, hogy nagyobb zöldségtermesztési üzem berendezésére alkalmas területtel nem rendel­kezett. Ilyennek szerzése feltétlen szükséges, már abból az indokból is, hogy a tanintézeti növendékeknek az eddig a zöldségtermesztésben nélkülözött bel­terjesebb kiképzését lehetővé tegye. Kilátásom van reá, hogy erre alkalmas területeket a főváros közelében megszerezhetem, s hogy ily módon jövőre a zöldségtermesztési üzem külöm­böző módjai a tanintézet tanulóinak és az érdeklődő nagyközönségnek a gyakorlatban ís bemutathatók lesznek. Viszont ilyen módon az előmuukás­képzés is biztosítva lesz. A telep terményeit értékesítés végett a székesfővárosnak óhajtom rendel­kezésére bocsátani, akivel általában a zöldségtermesztésnek a főváros területén való előmozdítása s ily termelő telepek létesítése iránt tárgyalásokat folytatok. Az előirányzott összegben 100 katasztrális hold terület vételárának első részlete s összes egy évi üzem költségei bennfoglaltatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom