Állami költségvetés - 1913
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIK. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
IX. t.-cz. értelmében 1913. évre utalványozandó személyi pótlékok összegéből, valamint a tényleges szükségletnek megfelelően előirányzott lakpénzekből állott elő. A személyi járandóságoknál 3°.. interkalare, azaz 841 Knak levonása után az 1. alrovat többlete mint fent 61.969 K. Az uj gazdasági tanárnői állást azért vettem fel, mert a háztartási tanfolyamok személyzete az előadásokkal annyira el van foglalva, hogy az előkészítésre a jelenlegi létszám mellett idő nem jut. A tanfolyamok szervezésével egy külön alkalmazottat kell megbízni. A gazdasági segédtanárok számát azért óhajtom szaporítani, mert nagy súlyt helyezünk arra, hogy minden tanítóképző intézet megfelelő gazdasági szakerövel is láttassék el. Mult év folyamán a szolgálat hátrányára a föld míves iskolák személyzetétől két tanítóképző intézethez kellett gazdasági tanárokat beosztani. Ezeket most a földmivesiskolákhoz vissza kell rendelnem és azonfelül a jövő évben még 4 tanítóképző intézethez kell gazdasági tanárt beosztanom. A 8 uj gazdasági segédtanárnöi állás azért szükséges, hogy a gazdaságtan és háztartástan előadása czéljából egyelőre legalább az állami tanítónőképző intézetekhez lehessen egy-egy tanítónőt beosztani. Ezen állások költségeit ugy, mint a tanítóképzőkhöz beosztott gazdasági tanároknál, az ügykör megbízatás és ellenőrzés érdekében tárczám terhére vállaltam. A háztartási tanfolyamok személyzetét 6 uj XI. fizetési osztályú gazdasági tanítónői állással szaporítom, mert a szükséglet és a háztartási tanfolyamok szép eredményei arra késztetnek, hogy ezen hasznos intézménnyel lehetőleg az egész országot elláthassam. A 2., 3., 4., 5., 6. és 7. alrovat előirányzata yáltozatlan. A 8. alrovat alatt „Családi pótlék" czimen, az 1912. évi XXXV. törvény czikk alapján 33.900 Kt irányoztam elő. Ezen többlet onnan származik, hogy a 12. alrovat „Gazdasági ismeretek terjesztése" 1. tétele alatt 20.000 Kval többet irányoztam elő, hogy a bevált háztartási tanfolyamokat kiterjedtebb mértékben szervezhessem. Ezzel szemben a 7. alrovaton számszerint 4.901 Kval kevesebbet állítottam be. Az ügyviteli költségek azonban a lényleges szükségletnek megfelelően mégis emelkednek, mert a kertészet költségei a XX. .fejezet 26. czimre vitettek át. Az 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 9., 10. és II. alrovat előirányzata válrozatlan. 2. rovat. Dologi kiadások. 1912. évre engedélyeztetett 1913. évre előirányoztatik 1,510.100 K. 1,525.199 „ 1913, évre tehát több 15.099 Kval.