Állami költségvetés - 1912

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1912. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

110 VII.-be és 8 rendes tanári állást a IX. fizetési osztályból a VIII.-ba szervezek át. A statusrendezés végrehajtása által 30.490 K uj kiadás merül fel. Ugyan­csak a statusrendezéssel összefüggésben az 1911. évben a VI. lizetési osztályba átszervezett két igazgató részére egyenként évi 600 K működési pótlékot irányoztam elő. A fiumei áll. felső kereskedelmi iskolánál szükségessé vált egy kisegítő szolga alkalmazása. Ennek illetményeire és ruhapénzére 1.013 Kt vettem fel. A fiumei helyi korpótlékoknál 370 K emelkedés mutatkozik. Az 1904. évi 1. t.-cz. és az 1906. évi IX. t.-cz. végrehajtására 1.680 K többletet, továbbá két igazgatónak szerzeit joga alapján az 1893. évi IV. t.-cz. értelmében lejenként 600 Kt, együtt tehát 1.200 Kt kellett megállapítani. Ujabb évötödös pótlékokra 4.200 K lesz esedékes 1912. évben. Az ezen czimén bevezetöleg előadottaknak megfelelően eddig az iskolák bevételeiből fedezett kiadások helyett a tényleges szükséglethez képest az óra­adó tanárok dijaira 24.600 K, a hitoktatók dijaira 8.200 K. napidijakra, bérekre és ruhailletményekre 10.890 K. jutalmak és segélyekre 1.500 K többletet irányoztam elő. A felsorolt uj kiadások összegéből a lakpénzeknél mutatkozó 1.060 K csökkenés, továbbá időközi megtakarítások fejében 614 K levonandó. Ugyan­csak töröltem e rovaton az ösztöndijakra eddig előirányozott 1.600 Kt, mely alrovat a dologi kiadásokhoz tartozik s ezentúl olt irányozok elő megfelelő magasabb összeget. így tehát e levonások után a személyi kiadások többlete 105.369 K lesz. 2. rovat. dologi kiadásoknál az eddig gyakorlatban volt nettorendszer megszüntetésével s a bruttorendszer behozatala folytán a számadások alapján a tényleges eredményeknek megfelelő szükséglet gyanánt az elméleti és gya­korlati oktatás szükségleteire 4.400 K. irodai szükségletekre és évi értesítőre 9.700 K. taneszközökre és könyvtárra 35.900 K, fűtésre, világításra és vegyes szükségletekre 51.100 K, bútorokra 27.800 K, utazási költségekre és tanul­mányi kirándulásokra 10.100 K, felső kereskedelmi iskolai tanárok képzésére 7.000 K, épületek fentartására és helyreállításokra 15.000 K, házbérekre 17.900 K, összesen tehát 178.900 K többletet állapitottani meg, amely kiadási növekedés azonban fedezetre talál a bevételek emelkedésében. Az ösztöndijak tételét a személyi járandóságoknál törölvén, e czélra a dologi kiadások közt 10.000 Kt vettem fel, hogy így a felső kereskedelmi iskolák szegény sorsú tanulóinak tanulmányaik befejezését s a felső keres­kedelmi iskolai tanárképző intézet hallgatóinak szakszerű kiképzését kellő anyag támogatással biztosit hassam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom