Állami költségvetés - 1912

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1912. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

4-5 Amióta íi birtokrendezés (tagosítás, arányosítás stb.) oly mélyreható orsz. érdekeket érintő kérdésének újabb törvényes rendezése a birtokrendezési munkálatok Végrehajtását az 11)09. évi május hó t-töl kezdve kizárólag olyan oki. mérnökökre bízza, akik erre a Budapesten szervezett földmérő vizsgáló­bizottságtól jogosítványt szereztek, a műegyetem kötelességévé vált mindazon különleges szakokat előadatni, amelyeknek ismeretére a birtokrendezö mérnö­köknek szükségük van, már azért is, hogy a földmérői vizsgát letehessék. A vizsga egyik legfontosabb anyagát a birtokrendezési jogszabályok czimü előadás nyújtja, melynek keretében gyakorlattal biró meghívott szak­fértiu ismerteti a hallgatósággal a birtokrendezésekre vonatkozó magánjogi és eljárási szabályokat. Végül a fűtési és szellöztetési berendezések külön előadásokban való oktatását az teszi szükségessé, hogy a mai modern építkezéseknél a gazdaságos fűtés és hygienicus szellőztetés immár oly nagy jelentőségre tett szert, hogy az az építészeti tudománynak már egy teljesen különálló és folyton fejlődő ágává vált. Az egyik gépkezelői (altiszti) állást 400 K többköltséggel a XI. fiz. osztálybeli illetményekkel javadalmazott gépészi állásra szerveztem át, hogy egy régi gépkezelőt, aki már eddig is nagyobb képzettséghez kötött működési kört lát el, mérsékelt előléptetésben részesíthessem. Szükség van még egy villanyszerelői és egy kerámiái műhelyvezetői állásra. Az elébbi a XI. fiz. osztálynak megfelelő illetményekkel, az utóbbi pedig altiszti illetményekkel szerveztetnék (2.200 K, illetőleg 1.500 K). A villanyszerelői állást a gondnoki hivatal igényli, mely egy folyton rendelkezésre álló házi villanyszerelő és műszerész nélkül nem tarthatja fenn azt a rendet, amelyet a nagy kiterjedésű épületek különféle műszaki berende­zésének (liftek, vili. motorok, ívlámpák, házitelefonok stb.) karbantartása és zavartalan működése megkíván. A kerámiái műhelyvezetői állás a chemiai technológiai tanszékhez tartozó kerámiái műhely önálló vezetője részére szükséges, aki — minthogy rendkívül ügyes és képzett fazekas-iparos — csak abban az esetben tartható meg, ha legalább is oly megélhetés biztosíttatik számára, mint a milyenre a gyakorlatban ez iparral foglalkozó ügyesebb munkások is könnyen szert tehetnek. A gondnoki hivatallal kapcsolatban még egy raktárnoki állás szervezése szükséges, hogy a különféle elraktározott anyagok és készletek rendszeres őrzése, nyilvántartása és felelősség mellett való elszámolása biztositható legyen. Többkiadás 1.500 K. A laboránsok számát öttel kell szaporítani, ami egyenként 1.500 Kt számítva 7.500 K többköltséggel jár. A rajz tanszékéhez kért laboránsi állás szükségességet az a specziális munkakör indokolja, amely attól, aki ott működik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom