Állami költségvetés - 1911

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

103 az igazgatók és rendes tanárok a VI. és VII., VIII. és IX. fizetési osztályokba lesznek arányosan beosztandók. Ezen elvi kijelentés azonban az 1909. évben az igazgatókra nézve az elvi kijelentés stádiumában maradt meg, amennyiben az 1909. évben az igazgatói állások közül egy sem szerveztetett át a VI. lizetési osztályba; a tanári állások közül pedig mindössze hat állás szerveztetett át a VII1. lizetési osztályból a VII. fizetési osztályba. Az igazgatók és a rendes tanárok létszámának rendezését, a középiskolai tanárokra nézve terbe vett státusrendezés elveihez teljesen hasonló elvek alapján és teljesen ugyanazon teltételek mellett óhajtom vérgehajtani s ennélfogva a folyó évi költségvetésben 3 igazgatói állásnak korpótlék igény nélkül a Vll. fizetési osztályból a VI. fizetési osztályba és 12 rendes tanári állásnak a VIII. fize­tési osztályból a VII. fizetési osztályba való átszervezését vittem keresztül. A 3 igazgatói állás átszervezése a korpótlékok leszámításával 2.560 K, a 12 tanári állás átszervezése 12.050 K többletet okoz. A VII. fizetési osztályba tartozó rendes tanári állasok számának 12-vel történt szaporítása folytán ugyan a rendes tanári állások számát a VIII. fizetési osztályban 8 állással s a IX. lizetési osztályban 4 állással apasztottam, a IX. fizetési osztályba tartozó rendes tanári állások számát azonban 10 állással szaporifottani is, amennyiben a kisdedóvónőképző intézetnél alkalmazott s a IX. fizetési osztályba tartozott egy rendes tanítónői állást ugyanebbe a lizetési osztályba tartozó rendes tanári állásra, továbbá a tanítóképző intézeteknél a X. fizetési osztályba tartozott 9 segédtanári állát a IX. fizetési osztályba tar­tozó rendes tanári állásra szerveztem át. Ez az átszervezés összesen 9.260 K többletet igényel. Ez átszervezés folytán a X. lizetési osztályba tartozó segédtanári és rendes tanítónői állások száma ugyan 9 állással apadt, de viszont szaporítottam a X. fizetési osztályba tartozó állások számát összesen 8 állással, amennyiben a XI. fizetési osztályba tartozó segédtanitónői állások közül 4 állást összesen J .080 K költségtöbblettel átszerveztem a X. lizetési osztályba tartozó rendes tanítónői állásra és ezenfelül összesen 11.240 K költséggel 4 uj segédtanári állást rendszeresítettem a X. lizetési osztályban oly czélból, hogy négy ideiglenes minőségben alkalmazott, de megfelelő képesítéssel biró tanár segédtanárrá kinevezhető legyen. A tanitó és tanítónőképző intézetekben az 1907. évben életbeléptetett uj rend. melyben a nevelők és nevelönők alkalmazása is helyet foglal, az intézeti igazgatók és a királyi tanfelügyelők egybehangzó Ítélete szerint, adnii­nistrativ tekintetben éppen ugy, mint a nevelés és oktatás szempontjaiból igen üdvösnek és hasznosnak bizonyult. A nevelői és nevelőnői intézménynek csu­pán azon egy mozzanata ad sok panaszra okot. hogy ezen állások ideiglenes

Next

/
Oldalképek
Tartalom