Állami költségvetés - 1911
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
100 Hasonlóképen átszervezendő volt 3 felsőbb leányiskolái tanítónőnek az állása a IX. fizetési osztályból a VIII. fizetési osztályba, minthogy ezeknek egy része tíz, tizenegy, sőt busz év óta élvezi a IX. fizetési osztálynak megfelelő javadalmat. Ezen átszeivezések 1.300 K többletet vonnak maguk után. A tanári létszámnak az 1909. évben megindított rendezése során kimondatott, hogy a polgári iskolai tanitó-, illetve tanítónőképző intézetigazgatói a VI.. rendes tanárai pedig valamennyien a VII. fizetési osztályba soroztassanak. Minthogy pedig ezen tanári státusnak két tagja, a magyarnyelvnek és a mathematikának tanára, ez időszerűit még a VIII. fizetési osztálybeli illetményeknek élvezetében van, az igazgatók egyike pedig a hetedikében, ennélfogva az igazgatói állást 1.600 K többköltséggel a VI. fizetési osztályba, a két tanári állást pedig 2.200 K többköltséggel a VII. fizetési osztályba kellett átszerveznem. Ezen átszervezéseken kívül az Erzsébet-nőiskola polgári iskolai tanitónőképzöintézeténél 1 uj rendes tanári állásnak a VII. fizetési osztályban való szervezése is szükségessé vált, ami 6.400 K uj kiadást okoz. Az átszervezések következtében, tekintettel arra, hogy a XI. fizetési osztályban ez idöszerint szervezve levő tanítónői állások közül három beszüntettetik s ez által 6.600 K szabadul fel, és tekintettel továbbá az 1909. évi állam költségvetésben szereplő lakpénzek felemeléséré felvett átalánynak a realitásnak megfelelő leszállítására, valójában csak 15.326 K uj kiadás fogja terhelni az államköltségvetést. A személyi kiadásoknál mutatkozó többletből még a következő tételek nyernek kielégítést: 1. évötödös pótlékoknál 3.800 K emelkedés; 2. tekintettel az Apponyi-collégiumnak az 1909. évben történt teljes kialakulására és betetőzésére, valamint a polgári iskolai tanitó- és tanitónöképzö intézetek mathematikai szakcsoportjain a jelöltek továbbképzése nézőpontjából elkerülhetetlenül szükségessé vált idegen nyelvi oktatás életbeléptetésére, az óraadó és tanfolyamvezető tanárok tiszteletdijának tételét 3.000 Kval kellett felemelnem; 3. minthogy a két intézet tantestületének nagy létszámára való tekintettel a költségvetésben jutalmak és segélyek czimén beállított 300 K elégtelennek bizonyult, ezen összeget 700 Kval szintén fel kellett emelnem. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 17. czim. 1909. évre megállapittatott 1911. évre előirányoztatik 7.500 K, 71.500 „ tehát többlet . . 64.000 K.