Állami költségvetés - 1911

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

97 X. fizetési osztályok között egyenlő számban osztassék meg s hogy ez a meg­osztás 1911. évtől kezdve öt év alatt egyenlő ütemben történjék. Ebből kifolyó­lag 1911. évben 62 tanitói állást a IX. fizetési osztályból a VIII. fizetési osztályba és 37 állást a X. fizetési osztályból a IX. fizetési osztályba szerveztem át. Az állásoknak ez az átszervezése 41.360 K költségtöbbletet okoz. A tényleges állapotnak megfelelően a lakpénzekre 2.410 Kval, a fiumei pótlékokra 20 Kval, az igazgatói működési pótlékokra pedig 9.600 Kval többet irányoztam elö. Az 1904. évi I. t.-cz. és az 1906. évi IX. t.-cz. végrehajtása 71.720 Kt vesz igénybe. Az 1910. évben esedékes uj évötödös korpótlékokra 36.015 K lesz szükséges. A mellékszakok dijazására, helyettesítésekre, valamint énektanitók és hitoktatók dijaira 6.000 K ujabb kiadás szükséges, hogy a már fennálló állami polgári iskolák fejlődése és az iskolák felállítása következtében ily czélra meg­kívántató költségeket fedezni lehessen. Jutalmak és segélyekre 1.000 K többletet kellett felvenni, mert a sze­mélyzet létszámának növekedése mellett az eddigi fedezetből a segélyre szo­rulók legsürgősebb szükségleteit sem voltam képes méltányosan kielégíteni. A részletezett összegek szerint a többlet 333.238 K lenne, azonban ebből még levonandó az időközi megtakarításokra előirányozott 4.893 K, úgy, hogy a többlet 328.345 Kra száll alá. 2. rovat. A dologi kiadások, 40.000 Kval szaporodnak. Az igy megállapított többletből 25.000 K fordítandó a fokozatosan kibővített, valamint az uj állami polgári iskolák dologi szükségleteire, úgyszintén a községek és városok által fenntartott polgári iskolák fejlődése következtében igényelt nagyobb államsegélyek fedezésére. 5.000 K szükséges az állami pol­gári iskolák épületeinek kisebb„átalakítási, helyreállítási és javítási költségeire. A nélkülözhetetlen tanszerek beszerzése végett 5.000 K többletet, az iskolák bebútorozására, felszerelésére, az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire, a felmerülő útiköltségekre és egyéb vegyes kiadásokra pedig szintén 5.000 K többletet kell felvenni. 4. rovat. Állami polgári és felső népiskolai internátusok fentartási költ­ségeire 4.000 Kval többet kellett előirányozni, hogy az újonnan felállított szilágy­csehi, kézdivásárhelyi, csáktornyai és baróti internátusok fennállása biztosit­ható legyen. 5. rovat. Községi és felekezeti felső nép- és polgári iskolai tanerők fizetésének kiegészítésére 26.600 K többletet irányoztam elő, hogy fokozatosan a szolgátati évekkel megfelelően emelkedő fizetést megadni lehessen s hogy az emiitett iskoláknál nélkülözhetetlenül megkívántató uj tanitói és tanítónői vi. • 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom