Állami költségvetés - 1911

Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

•428 A jutalmak és segélyekre 500 Kval irányoztam elő többet, tekintettel az évek óta erre a czélra változatlanul fölvett összegnek valóban csekély voltára s a kisfizetésüj illetve díjazású s ennélfogva a segélyre tényleg rászorult alkalmazottak nagy létszámára. A hivatali helyiségek bérénél jelentkező 7.330 K többlet a hivatal elhelye­zésére szolgáló helyiségek bérének felemeléséből származó nagyobb szükséglet fede­zésére vétetett fel. A hivatali és irodai szükségletnél a mutatkozó 5.000 K költségtöbbletből fogom fedezni egyrészt a nemzetközi Unió berni irodájának, nemkülönben a hűtő­ipari nemzetközi bizottság költségeihez való hozzájárulási összeget, mely a megálla­pított kvóta szerint mintegy 4.600 Kt tesz, másrészt pedig 400 K többkiadás szükséges a hivatal által kiadandó nyomtatványok előállítási költségeinek fedezésére. Rendes bevételek. VII. fejezet, 16. czim. 1909. évre megállapittatott 1,078.700 K, 1911. évre előirányoztatik 1,173.000 „ tehát 1911. évre több . T 94.300 KvaL A rendes bevételek egyes rovatain beállított összegek a tapasztalati adatok, illetve a várható eredmények alapján irányoztattak elő. Megjegyzem, hogy az úgy­nevezett közös szabadalmak teljesen megszűntek, ezek után tehát bevétel nem lesz, miért is a költségvetésben ezt a rovatot megszüntettem; ezzel szemben azonban beállítottam a védjegyek és minták lajstromozásából várható bevételt, az osztrák államkincstár részére átszámítandó 25% levonásával, minthogy ez az összeg — mint nem a magyar államkincstárt illető bevétel — az e czimén befolyó bruttó bevételből lesz kiutalványozva. Nyugdijak. Rendes kiadások. VI. fejezet, 9. czim. 1909. évre engedélyeztetett 3,550.000 K, 1911. évre előirányoztatik 3,920.000 „ vagyis az 1911. évre több . . . 370.000 Kval. A többlet a nyugdijak emelkedő irányzatának figyelembe vétele mellett az utolsó három év zárszámadási eredményének átlaga alapján vétetett fel az előirányzatba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom