Állami költségvetés - 1909

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

133 \ Ezért is 1909-re az 1908. évi 2,430.000 K helyett az 1908. évben tényleg már eddig is szükségelt 2,478.782 Knál 11.218 Kval többet, vagyis 60.000 K emelkedéssel 2,490.000 Kt irányoztam elő. Az ezen rovat 1908. évi szövegezésénél zárjelben szereplő segédtitkári állás helyett, a Központi Igazgatás cziménél adott indokolás értelmében, itt is titkári állás szerepel, mert a közszolgálati érdekek igy igénylik. 14. rovat. Az e helyen felvett 3,000.000 K már az 1907. és 1908. évi költségvetésekben nyert részletes indokolást. Vagyis az 1908. évi költségvetésben 2,000.000 Kban megállapított előirányzatnak ujabbi 1,000.000 Kval történt föl­emelése után a szorosabb értelemben vert magyarországi két protestáns egyház az 1848: XX. t.-cz. végrehajtásaképen, a folyó évtől kezdve a hivők fej- és vagyoni adózásában mutatkozó túlterheltségnek megszüntetésére, az egyházi közigazgatás költségeire és az országos lelkészi nyugdíjintézet segélyezésre szolgálandó évi 3,000.000 K államsegélyének teljes összegét fogja kezeihez venni. Ugyancsak ezzel indokolom meg a 15. rovat alatt a Magyarország erdélyi részeiben levő ág. hitv. ev. országos egyház részére felvett s az 1908. évi költ­ségvetésben már szintén szerepelt és megindokolt, 100.000 K államsegélynek 200.000 Kra történt fölemelését, nemkülönben az unitárius egyház részére az eddigi rendes javadalmazásán felül a 16. rovat alatt ez alkalommal először előirányzott s a folyó évtől kezdve az emiitett egyháznak az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtása követ­keztében állandó évi segélyét képező 120.000 K beállítását is. 17—li) rovatok. Ezen rovatok alatt felvett segélyek az 1908. évi rend­kívüli kiadásokból, illetve azoknak 1—3. rovataiból vétettek át, a mit az a körül­mény indokol, hogy ezen évek óta rendkívüli kiadások gyanánt szereplő segélyeket az illető egyházak teherviselésének megkönnyebbítésére az állandósítás által bizto­sítani kellett. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 35. czim. 1908. évre megszavaztatott 432.300 K, 1909. évre előirányoztatik 106.500 „ tehát kevesebb . . 325.800 Kval. Itt az 1008. évi költségvetés hasonló czimének 1—3. rovatai alatt enge­délyezett és az 1909. évi előirányzatban a fentiek szerint a rendes kiadások közé felvett összesen 335.800 K törlése mellett az országos izraelita iskolaalap segélye­zésére szolgáló javadalom 10.000 K többlettel 30.000 Król 40.000 Kra emeltetett, a mit egyrészt a jelzett alapból fentartott, tanintézetek tanerejének nyugalomba vonulása, másrészt az ezen tanintézetek fejlesztésével járó egyéb személyi és dologi szükségletek fedezeti hiányai tettek elkerülhetlenné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom