Állami költségvetés - 1909
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
71 Az 1900. évi XXXIV. törvényczikkben, amely több állami beruházás költséginek fedezéséről szól, felhatalmaztatok a kormány, hogy a jelenleg bérelt helyiségekben a népoktatási törvény követelményeinek meg nem felelően elhelyezett állami elemi népiskolák számára szükséges tantermek és tanitói lakások épitésére, esetleg ily épületek megszerzésére 5.000,000 Kt fordítson, öt év alatt évi 1.000.000 Ks részletekben. Ezzel a hétmillió korona költséggel a lefolyt nyolcz év alatt kellő sürgősségi sorrendben a legégetőbb elhelyezési bajokon segitve lett; de mert az állami népoktatás épen ezen idő alatt nagy arányokban fejlődött, a közoktatási kormány kénytelen volt a fennebb vázolt nehézségek miatt ismét csak azt a kisegítő módot alkalmazni, hogy vagy bérelt házakban, vagy pedig az érdekelt községek által átengedett kevésbbé megfelelő helyiségekben nyithatta meg az állami iskolákat. Minthogy mindinkább előtérbe lépett az a követelmény, hogy az állami népiskolákkal első sorban kell jó példát mutatnunk a többi iskolafentartóknak az iskolák törvényes elhelyezése tekintetében, elhatároztam, hogy valamennyi tankerületből összegyűjtetem a lehetőleg pontos adatokat arra nézve, hogy hol vannak az állami népiskolák akár saját helyiségben, akár pedig bérhelyiségekben ugy elhelyezve, hogy ezen elhelyezés a népoktatási törvény 27. és 28. valamint az 1907. XXVI. t.-cz. 6. §-ában foglalt követelményeknek meg nem felel. A kir. tanfelügyelőktől beérkezett kimutatásokat gondosan átvizsgáltattam, és megállapítottam, hogy az országban létező, összesen 6.142 állami elemi népiskolai tanterem közöl 7 67 olyan, amely egy vagy más szempontból tarthatatlan, amelyek helyett tehát a közoktatási tárczának kell ujakat építenie. Megállapítottam továbbá, hogy kerek 300 uj tanitói lakás felépítés szükséges részint, mert a meglevők lakhatatlanok, részint pedig azért, mivel sok helyen tanitói lakásnak megfelelő bérház nem kapható és azokból a tanítók méltán elégedetlenkednek és sürün váltakoznak a tanítás kárára. Ezen építkezési szükségletek költségei, telekvételre 709.334 K, építkezésekre és felszerelésekre 8.918,747 K, összesen 9.628,081 Kt tesznek. Az újraépítendő iskolaházak közül jelenleg 363 tanterem és 76 tanitói lakás bérházban van. Már az 1908. évi állami költségvetés indokolásában bejelentettem, hogy mivel ily jelentékeny összegű rendkivüli szükségletnek az állami költségvetés utján egyszerre való fedezése a költségvetés egyensúlyának veszélyeztetése nélkül lehetetlen, azt a megoldást kell tehát választanom, hogy az állami iskolák törvényszerű elhelyezését, illetve ezeknek költségeit több évre felosztva megvalósítsam és fedezhessem. E végből az 1909. évi állami költségvetésben Beruházásokra előirányzott 1,400.000 Kból egy millió koronaát a már működésben levő állami iskolák törvényes