Állami költségvetés - 1909

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

«9 közös szükségletéből fedeztettek az 5. és 6. alrovat alatt emiitett szükségletek együtt 267.000 K erejéig. A mostani előirányzat a két alrovat alatt ezzel szemben 133.000 K többletet mutat, amely főleg az uj állami iskolai tanosztályok búto­rozási költségeiből áll elő. A központi szolgálatra berendelt számtanácsos részére addig is, mig magasabb állása rendszeresithető lesz, a VIII. és VII. fizetési osztályok közötti fizetéskülönbözetnek megfelelő 600 K, az 1906. évi IX. t.-cz. alapján járó magasabb személyi pótlékba be nem tudható személyi pótlék engedélyezését kérem, egyfelől a minist, számv. tisztviselői állások között fenforgó aránytalanságok enyhítése czél­jából, másfelől az illetőnek 36 évi összes szolgálatából a népoktatás terén 22 éven át kifejtett ernyedetlen munkálkodása elismeréseül. Végre a 7. alrovat alatt a tanítói gyűléseken megjelenő állami tanítók költ­ségeire 50.000 Kt, tehát az eddiginél 10.000 Kval többet azért irányoztam elő, mivel az állami tanítók létszáma évenként átlag 500-zal emelkedik, a szóbanforgó tétel pedig évek óta változatlan volt, amiből az efféle szükségletet nem lehetett fedezni. Uj állami elemi népiskolák felállítására 1909. évre ismét 200.000 Kt irá­nyozok elő, amely összeg az 1909/10. évre szervezett uj állami elemi népiskolák 1909. évi szeptember—deczember havi összes szükségleteinek fedezésére szolgál. Ezen uj állami iskolákhoz 37;"j uj tanitói állás rendszeresítése szükséges. A közoktatási kormány az állami elemi népiskolák szervezésének szükséges voltát minden egyes esetben gondos mérlegelés tárgyává teszi, és különös gondot fordit azon községekre, ahol állami elemi népiskola felállítását a tankötelezettség érvényre emelése vagy fontos nemzeti érdekek biztosítása teszi indokolttá és szükségessé. A tankötelezettség érvényre emelése tekintetében még mindig sok a tenni­való. Az orsz. statisztikai hivatal által összeállított legújabb adatok szerint az 1906/7. tanévben az ország egész területén 33 2.242 mindennapi (6—12 éves) tanköteles megfelelő számú iskola hiányában nem részesült törvényes oktatásban. Igaz, hogy e tekintetben a helyzet, összehasonlítva az 1908. évi költségvetés indo­kolásában közölt adattal, szánib:ivehetőlc>g javult, de azért még sem zárkóz­hatik el a közoktatási kormány azon kötelesség alól, amely különben az 1868 : XXXVIII. t.-cz. 80. §-ában leli alapját, hogy a nem iskolázok számára állítson első sorban állami iskolákat. Annyival inkább súlyt kell helyeznem erre a feladatra, mivel a nem iskolázok közül 140.113 magyar anyanyelvű. További feladatnak tekintem, hogy mindenütt, ahol a népoktatáshoz fűzött fontos nemzeti érdekeket a községek és hitfelekezetek, mint iskolafentartók önere­jükből, vagy a kellő anyagi erő hiányában nem képesek, vagy a hazafias szellem hiányában nem akarják biztosítani, ott, az állam foglalja el a tért, mint iskola­fentartó. Ez felel meg különben is az 1907: XXVII. t.-cz. intentióinak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom