Állami költségvetés - 1909

Földmívelésügyi ministerium - INDOKOLÁS MAGYAR KIR. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

123 4. az alap bevételeinek gyümölcsözőleg való elhelyezéséből eredő jövedelmek és végül 5. az alap javára tett adományok, hagyományok vagy segélyek. Az alap összes ügyeinek intézését a földmivelésügyi m. kir. minister fen­hatósága alatt működő „Intéző bizottság" végzi. Ennek a bizottságnak elnöke az erdészeti főosztályok rangban legidősebb osztályfőnöke, helyettese a rangban utána következő osztályfőnök, illetve ezek akadályoztatása esetén a rangban legidősebb ügyosztályvezető. A bizottságnak tagjai: a földmivelésügyi m. kir. ministerium erdészeti főosz­tályainak főnökei és ügyosztályainak vezetői, illetőleg ezek helyettesei, a földmivelés­ügyi ministeri számvevőség erdészeti csoportjának főnöke, illetőleg helyettese, továbbá a külső erdészeti hivataloknál szolgáló tisztviselők közül a földmivelésügyi minister által 3 évről 3 évre kinevezett 2 tag és végül az „Országos erdészeti egyesület' részéről ugyancsak 3 évről 3 évre kiküldött 2 tag. Az előadói tisztet a földmivelésügyi ministerium erdészeti ügyosztályainak vezetői évről-évre felváltva viselik. A jegyzői teendőket a központi személyzetből a minister által erre kijelölt erdőtiszt, a számviteli teendőket pedig a ministeri számvevőség erdészeti csoport­jából ugyancsak a minister által kijelölt tisztviselő a hivatalos teendőkkel egyenlő felelősség mellett végzik. Az alap vagyonának pénztári kezelését 1903. év végéig a földmivelésügyi ministerium erdészeti főosztályának házipénztára, az 1904. év elejétől az 1904. év végéig a földmivelésügyi ministerium házipénztára, az 1905. év elejétől pedig az egész pénzkezelést a m. kir. postatakarékpénztár bonyolítja le. Az alapot illető járulékok beszedését az erdészeti pénztárak eszközlik és a beszedett összegeket az alap javára a postatakarékpénztár utján fizetik be. A számadások vezetésének időközi felülvizsgálását a bizottság elnökének felkérésére a ministeri számvevőség erdészeti csoportja teljesiti. Az alap évi összes jövedelmének 4/ö része a közvetlenül következő naptári évben megnyíló tanévre szóló segélyekre fordittatik, Vö része pedig állandóan az alaptőkéhez csatoltatik. A folyó kezelésre szükséges pénzösszeg a magyar leszámítoló és pénzváltó banknál helyeztetik el, az alap vagyona ellenben magyar állampapírokba van fektetve, melyek ugyancsak a megnevezett pénzintézetnél őriztetnek. Az 1907/1908. tanévben 48.400 K pénzösszeg fordíttatott segélyezésre. A fiuk közül azok részesülnek segélyben, a kik az erdészeti főiskolában, gymnasiumokban, reáliskolákban, felső kereskedelmi iskolákban, felső ipariskolákban és polgári iskolákban tanulnak; a leányok közül pedig azok, a kik tanítónő-, óvónő- és nevelőnőképzőket, női kereskedelmi tanfolyamokat, felsőbb leány­16»

Next

/
Oldalképek
Tartalom