Állami költségvetés - 1909

Részletezés - INDOKOLÁS

Az 1908. évre 15.000 Kt szavazott még a törvényhozás az állami számvevőszék részére eme­lendő épület építésének előmunkálataira. A következő 1909. évre 300.000 K megszavazását kérem abből a czélból, hogy az építkezéshez szükséges telek megszerezhető, az esetleg szükséges telekrendezési munkálatok végrehajthatók és maga az építkezés is megkezdhető legyen A telekre nézve a tárgyalások a pénzfigy­ministeriummal folyamatban vannak. Mihelyt ezek a tárgyalások befejezést nyernek, intézkednem kell a telek tényleges megszerzése iránt, továbbá az iránt, hogy a telek, ha szükségesnek mutatkozik, rendeztessék s hogy a rendezett telken az építkezési munkálatok haladék nélkül kezdetüket vegyék. Az építkezés sürgősségét már az előző évi előirányzatokhoz fűzött indokolásokban tüzetesen meg­okolván, e helyen újból kiemelni kívánom, liogy mig az állami számvevőszék elhelyezésére szolgáló jelenlegi épület sziik volta és meg nem felelő beosztása miatt felette kívánatos, hogy az állami számvevőszék meg­felelőbb elhelyezése mielőbb valóra váljék, addig ugyanennek az épületnek rozzant állapota egyenesen égető szükséggé teszi, hogy az állami számvevőszék sürgősen más hajlékot kapjon. Kár lenne tehát a megszerzendő s illetve majdan rendelkezésre álló telken bármi okból is késni az építkezéssel. Ezért nemcsak a telek megszerzéséhez szükséges mintegy 80—100.000 K megszavazását kérem, hanem felhatalmazást és hitelt kérek arra is, hogy mihelyt a telek a kincstár tulajdona lesz, azon meg lehessen kezdeni a sürgősen beszerzendő tervek alapján magát az építkezést is. Az 1909. évben e czimeken felmerülő költségek előreláthatólag nem fogják meghaladni a 300.000 Kt. Közigazgatási bíróság. Rendes kiadások. XIH. fejezet. 1908. évre megszavaztatott 667.182K, 1909. évre elöirányoztatik 705.767 „ mutatkozik nagyobb szükséglet . . 38.585 K, és pedig: a) A személyi járandóságoknál az 1. alrovat alatt több a szükséglet: az 1904. évi I. és az 1906. IX. t.-cz. alapján engedélyezett személyi pótlékok folytán 7.000 Kval, egy tanácsjegyzőnek a IX. fizetési osztály 2. fokozatából a VIII. fizetési osztály 3. fokozatába történt kineveztetése folytán 900 „ az 1908. XXVII. t.-cz. alapján a lakpénzek felemelése folytán járó többletek czimén 21.900 összesen . 29.800 Kval. ellenben kevesebb a szükséglet az 1904. I. t.-cz. alapján az 1909. évre utalvá­utalványozandó pótlékok többleténél (3.200 — 250) 2.950 marad többszükséglet . . 26.850 K, melyből az 17«% intercalarét levonva 402 Kt, marad többszükséglet . . 26.448 K. Több a szükséglet továbbá a „ Napidijak alrovatán és pedig a dijnokok napi­dijainak az 1908. évi április hó 28-án tartott niinistertanács által elhatározott felemelése folytán 6.400 Kval és az ügyforgalom növekedése következtében a dijnoki létszám elkerül­hetlen szaporítása folytán 1.788 „ összesen 8.188„

Next

/
Oldalképek
Tartalom