Állami költségvetés - 1908
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1908. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
78 kibővítése és ujak szervezése s mielőbbi felállítása elkerülhetetlen szükségletet képez, erre a czélra 1908. évre 25.000 Kval többet vettem fel. 5. rovat. Községi és felekezeti felső nép- és polgári iskolai tanerők fizetésének kiegészítésére 230.000 K. Miként a községi és felekezeti felsőbb leányiskolák tanerőire nézve előadtam és szükségesnek jeleztem (lásd a XXI. fejezet, 17. czim 3. rovatának indokolását) a tizetéskiegészités fokozatos végrehajtását, ugyanazon körülmények figyelembevételével gondoskodni kívánok arról, hogy a községi és felekezeti felső nép- és polgári iskoláknál alkalmazott rendes és segéd-tanítók (tanítónők) közül azok, kik ezeknél az intézeteknél már hosszabb idő óta működnek, szolgálati éveikre való tekintettel a X és XI. fizetési osztály első, illetőleg a IX. fizetési osztály utolsó fokozatának megfelelő fizetéskiegészitésben s e czélra államsegélyben részesüljenek. Tekintettel egyfelől a fedezet korlátolt voltára, másrészt az állami polgári iskolai tanítói személyzet status-viszonyaira, a IX. fizetési osztály megnyitásának mérvét korlátoznom kell. Megjegyzem, hogy miután a szerzetesrendek szabályai értelmében a rend tagjainak fizetés közvetlenül nem adható, a kellően képesített szerzetes tanitónők ellátására segély gyanánt megállapítandó átalányösszegeket az illető rendházak részére fogom kiutalványozni. A tizetéskiegészités fokozatos végrehajtására 1908. évben 230.000 K lesz szükséges. A végrehajtás módozatait miként előzőleg, ugy ezúttal is külön rendelettel fogom megállapítani. Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 15. czim. 1907. évre megszavaztatott, 58.000 K, 1908. évre előirányoztatik 58.000 „ tehát ugyanannyi. Beruházások. VI. fejezet., 10. czim. 1907. évre megszavaztatott 500.000 K, 1908. évre előirányoztatik 500.000 „ tehát ugyanannyi. Állami polgári iskolák épületeinek költségeire 1908. évben ismét 500.000 K szükséges, hogy az alkalmas helyiségekkel még nem rendelkező állami polgári iskolák részére fokozatosan az egészségügyi követelményeknek megfelelő s ezen tanintézetek sikeres működéséhez megkívántató czélszerü, a paedagogiai követelmények szerint berendezett, épületeket létesíthessek.