Állami költségvetés - 1908

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. FÖLDMIVELESÜGYI MINISTERIUM 1908. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

183 delmi munkálatokra nyújtandó pedig 400.000 Kval van számításba véve. Ez utóbbi munkálatra nézve megjegyzem még azt, h<>gy az arra nyújtandó segély eredetileg 500.000, majd később 450.000 Kval irányoztatott elő, a terv szerint azonban az ármentesítés 400.000 K segélylyel is végrehajtható lesz. c) Állami kezelés alatt nem álló folyók szabályozására, valamint vízmosások megkötésére engedélyeztetett 1,000 000 K, amely hitelösszegből negyedik rész­letként 1907. évre 200.000 K vétetett fel. Az 1906. évi hitelösszegből fenmaradt 193.219 K 87 f első évi felhasználásra leköttetvén, az 1907. évben igénybe vehető összeg ugyanannyival szaporodott. Ezen beruházási hitelnek a törvény indokolásában kifejtettek szerint az a rendeltetése, hogy az abból nyújtandó segélyekkel az ország egyes kisebb folyói és patakjai szabályozása és a szabályozásokkal kapcsolatos viztnosás megkötési munkálatok végrehajtása előmozdittassék. A szóban forgó hitelrészlet terhére 1907. évben ezideig az alábbi összegek utalványoztattak: A Bodva folyó szabályozására 2.500 K. Az északi tarnavölgyi vizitársulat által végzendő niedertisztogatásnál fel­merülő munkavezetési és dologi kiadásokra 1.000 K. A Berberka patak vidéki lecsapoló társulat által végzendő medertisztításra engedélyezett 10.000 K állami segély első részlete fejében 5.000 K. Az 1907. évi költségvetés kapcsán előterjesztett jelentés kiegészítésére fel kell itt ínég említenem azt is, hogy ezen jelentés kinyomatása után az 1906. évi hitelrészlet terhére még az alábbi utalványozások történtek: Az Almás patak mederrendezésének költségeire 25.000 K. A liszkófaivai Vágszakasz szabályozásra 12.500 K. A sztankováni Vágszakaszon szükségelt partvédő munkálatokra 10.000 K. A Túrán község határába eső Vágszakaszon létesítendő partvédő inüre 1.076 K. A nolcsó-turáni Vágszakasz medrének rendezésére 32.921 K 47 f. Az Udvarhely vármegyei vízmosások megkötésére 20.000 K. E munkálatokon kivül számos más hasonló munkálat létesítésének ügye került tárgyalás alá és helyeztettek kilátásba azokra — kivitelüknek biztosítása érdekében — a viszonyokhoz mért összegekben meghatározott államsegélyek. Miután azonban ezen államsegélyek csak akkor lesznek tényleg nyújthatók, ha az érdekel­tek azokat a feltételeket, a melyekhez az államsegély adása köttetett — teljesitik, e munkálatokról és az azokra kilátásba helyezett segélyekről, mint amelyekre vonat­kozólag a tárgyalások még nem nyertek teljes befejezést, idő előtti volna most jelentést tenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom