Állami költségvetés - 1908

Részletezés

13 03 • ® '5? pH Czim B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 1908. évi előirányzat 1907. evre megállapított költségvetés 1908. évre 03 • ® '5? pH Czim B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 1908. évi előirányzat 1907. evre megállapított költségvetés több kevesebb 03 • ® '5? pH Czim B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire korona I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 25,424.446 25,424.446 I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 375.000 34.492 351.000 35.316 24.000 824 I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 409.492 386.316 23.176 | I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 6.000 1.800 6.000 1.800 I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 6.000 1.800 4.200 I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 B. Rendkívüli kiadások. a) Átmeneti kiadások. Az 1908. évi közösügyi kiadásokból a magyar szent korona országait illető összeg . . Nyugdijak : Pénziigyministerium Földmivelésügyi ministerium Együtt (II. fejezet, 1—2. czim) Közigazgatási biróság: Bútorok és szőnyegek beszerzésére .... (Három irógép beszerzésére) Együtt (III. fejezet) Ministerelnökség: A honalapító Árpádot és a nemzet történelmi múltját megörökítő emlékműre (1896. évi VIII. t.-cz.) 1848/49-iki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre ő Felsége I. Ferencz József király megkoro­náztassa 40. évfordulójának emlékére az óbudai határban emelendő templom építé­sének, s az a körül létesítendő liget és ebben emelendő obeliszk költségeire (I. részlet) . Határrendezési költségek A fiumei kormányzói palota berendezésére (II. részlet) Levéltári kutatások költségeire Rendelkezési állapotba jutó tisztviselők és szol­gák illetményeire 100.000 800.000 100.000 20.000 20.000 10.000 30.600 110.000 800.000 39.000 20.000 • 100.000 10.000 30.600 10.000 19.000 I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 Együtt (IV. fejezet, 1 — 7. czim) Ó cs. és apostoli királyi Felsége személye körüli ministerium: A ministerium épületeinek alapos helyreálli­1,080.600 969.000 111.600 I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7 Együtt (IV. fejezet, 1 — 7. czim) Ó cs. és apostoli királyi Felsége személye körüli ministerium: A ministerium épületeinek alapos helyreálli­30.000 30.000 I. II. III. IV. V. 1 2 1 2 3 4 5 6 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom