Állami költségvetés - 1907
Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1907. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
20 Áthozat ugy az élelmezési, mint egyéb czikkek árának emelkedése idézte elő. 2. t. A marosvásárhelyi állami kórháznak több a szükséglete melyből 3.683 K a személyi járandóságokra esik, mivel ezen kórháznál is a két másodorvos fizetése a fentebbi okból emelendő volt és a felszaporodott irodai teendők ellátása végett egy napidijasnak a felfogadását is engedélyezni kellett. A beteglétszám emelkedése miatt egy világi ápolói állást is kellett szervezni és a konyhacselédek, varrónők, napszámosok bérére felvett összeget az általános béremelkedések következtében szintén növelni kellett, végül a törvényesen igényelhető személyi pótlékokra is 1.391 Kval többet voltam kénytelen előirányozni. A dologi kiadásoknál mutatkozó 15.391 K többlet a beteglétszámmal arányban emelkedő élelmezési költségek és az élelmi szerek drágulása következtében volt előirányzandő. 3. t.. A budapest-lipótmezei állami elmegyógyintézetnél mutatkozó többlet melyből a személyi járandóságokra 8.987 K esik. Ugyanis az ország ezen legnagyobb és állandóan zsúfolt elmegyógyintézeténél szükségessé vált, hogy a két főorvos nagy működési körükre való tekintettel a VIII. fizetési osztályból a VII. fizetési osztályba előléptethető legyen. Ezért is a másodorvosok fizetésének a fentebb ismételten feltüntetett okból való javítása miatt kellett a szükséges többleteket előirányoznom. A felszaporodott irodai teendők ellátására egy napidíjas felfogadását is javaslatba kellett hoznom, továbbá a beteglétszám emelkedése miatt az ápolói létszámemelés elől sem zárkózhattam el, végül több alkalmazott részére, kik már hosszabb kiváló szorgalommal eltöltött szolgálati idejüknél fogva erre érdemeseknek találtattak, fizetésemeléseket vettem fel és a jutalmak és segélyek rovatát is a szükséghez képest felemeltem. A személyi pótlékokat az 1904. évi I. t.-cz. alapján 516 Kval szintén emelnem kellett. A dologi kiadásokat a fent felsorolt szaporítások természetes folyamányaképpen, valamint az élelmi és egyéb czikkek beszerzési árainak emelkedése és a három évi átlag alapján voltam kénytelen 18.982 Kval emelni - % Átvitel 95.046 K. 19.074 Kval, 27.969 K. 142.089 K.