Állami költségvetés - 1907

Részletezés - INDOKOLÁS

102 2. czim. A fiumei és a magyar-horvát tengerparti kormányzó, kormányzói tanács és személy­zetének költségei. I. rovat. Személyi járandóságok. 1906. évre megszavaztatott 134.587 K, 1907. évre előirányoztatik 132.497,, 1907. évre tehát kevesebb . . 2.090 Kval. Ez a kevesebb szükséglet ugy alakul, hogy 1907. évre a „fizetések, lakpénzek és pótlékok" alrovatán 4.900 Kval kevesebb, a „napidijak" és „ruhailletmények" alrovatán pedig 2.810 Kval több irá­nyoztatik elő. A fizetéseknél, lakpénzeknél és pótlékoknál mutatkozó kevesebblet onnan ered, hogy az 1904. évi I. t.-cz. alapján engedélyezendő pótlékok szükséglete apad, hogy egy előadó osztálytanácsosi állás helyett egy ministeri titkári állás illetményei vétettek fel az előirányzatba, hogy az eddig rendszeresitett 3 ministeri segédtitkári állás közül egy a tengerészeti hatósághoz vétetvén át, az azzal járó illetmények annak költség­vetésében irányoztattak elő, s hogy mindezzel szemben az előirányzat csak egy uj ministeri segédfogalmazói állás illetményeivel volt emelendő, mely állás rendszeresítését azért találtam szükségesnek, hogy egy már 3 év óta díjtalanul szolgálatot teljesítő tisztviselő részére a szabályszerű illetmények folyósíthatok legyenek. A napidijak alrovatán előirányozott 2.260 K többletet a tényleges szükséglet, a ruhailletményeknél mutatkozó 550 K emelkedést a kormányzói palota portása díszruhájának szükséges kiegészítése indokolja. 2. rovat. Dologi kiadások. 1906. évre megszavaztatott 33.000 K, 1907. évre előirányoztatik 47.600„ 1907. évre tehát több . . 14.600 Kval. Ez a többlet a következőkben találja indokolását. Az irodai és hivatali költségek czimü alrovatból, melynek költsége 1907. évre 10.000 Kval irá­nyoztatik elő a kormányzói palota fűtési, világítási és vízfogyasztási költsége, mint uj alrovat kihasittatott és 1907. évre 10.000 Kval a várható tényleges szükségletnek megfelelően irányoztatik elő. Ugyancsak emelendő volt az utazási költségek alrovata 3.000 Kval, mert az eddigi csekély hite] mellett a mindenkori kormányzók utazási költséget egyáltalában nem számíthattak fel, a kormányzósági tiszt­viselők pedig a hitel csekélysége miatt gyakran fonl ,3abb esetekben sem voltak hivatalosan kiküldhetők. Az épületfentartási költség az eddigi 6.400 K helyett 12.000 Kval irányoztatik elő, mert eddig a palotán és a hivatalos helyiségekben csak igen kis mérvű javítások eszközöltettek, jövőben azonban ala­posabb karbantartás lesz szükséges, nehogy ennek elhanyagolása egyszerre nagyobb mérvű tatarozást tegyen elkerülhetetlenné. Nyugdijak. VI. fejezet, 4. czim. 1906. évre megszavaztatott 123.778 K, 1907. évre előirányoztatik 139.13 0 „ 1907. évre tehát több . . 15.352 Kval : a mi megfelel a mostani tényleges állapotnak. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom