Állami költségvetés - 1907

Részletezés - INDOKOLÁS

99 A jövő 1907. évet tehát az állások arányosabb beosztásából folyólag csak 8.100 K terhelné, mely összeg a költségvetésben, figyelemmel az előirányzott intercalaris megtakarításra, a fentebb jelzett 7.977 Kra száll le. Ugy a szolgálat érdekeire, mint a személyzetnek méltánylást érdemlő előléptetési igényeire való tekintetből kérem tehát a szóban forgó költségek megszavazását. 2., 3. és 4. alrovat változatlan. 2. rovat. Dologi kiadások. 1., 2. és 3. alrovat változatlan. Nyugdijak. VI. fejezet, 2. czim. 1907. évre előirányoztatik 94.818 K, 1906. évre engedélyeztetett 92.744 „ az 1907. évi előirányzat tehát nagyobb . 2.074 Kval, mert a nyugdijasok állománya időközben egy ideiglenesen nyugalmazott irodatiszttel, kinek 1.408 K nyugdíj jár és egy számtiszt özvegyével, ki 800 K özvegyi nyugdijat élvez, emelkedett; viszont azonban a nevelési járulékoknál 134 Kval csökkent a szükséglet, mert az egyik árva évközben elérte a szabályszerű korát. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. A kötségvetésnek ebben az alosztályában az 1907. évre ugyan mit sem irányoztam elő, de köte­lességemnek ismerem már ezúttal bejelenteni, hogy egy számviteli és ellenőrzési szempontból egyaránt fontos ügy vár rendezésre, a melynek költségét csupán az ország pénzügyi helyzetére való tekintettel nem kérem már az 1907. évre megszavaztatni. Ez az ügy a számviteli és vagyonkezelési utasitásokról, rendeletekről stb. készítendő szakszerű mutató szerkesztése. A számviteli és vagyonkezelési szolgálatnak ugyanis ép ugy, mint az ellenőrzésnek nagy hátránya, hogy az e tárgyú utasítások és szabályok sem egybegyűjtve, sem szakszerű mutatóba foglalva nincsenek, hanem különböző kiadványokban, közlönyökben, rendeletekben stb. elszórtan léteznek s ezért nehezen hozzáférhetők. E bajon segíteni óhajtván, még évekkel ezelőtt tárgyalást indítottam a kormánynyal. A tárgyalások arra az eredményre vezettek, hogy a szóban forgó joganyagnak szakszerű mutatóba foglalása sok irányban nagy gyakorlati haszonnal járna, anélkül, hogy az ilyen mutatónak szerkesztése és előállítása számot tevő költséget okozna. Nem is a költség nagysága, hanem az a szempont tartott vissza a kérdéses kiadás előirányzásától, hogy az 1907. évi költségvetés az ország pénzügyi helyzete miatt lehetőleg minden, csak némileg is elodáz­ható tételtől mentesittessék. Jövőben azonban már ez elől a kérdés elől sem lehet kitérni. Beruházások. II. fejezet. Az állami számvevőszék részére emelendő épület építésének előmunkálataira. 1907. évre előirányoztatik 15.000 K, 1906. évre engedélyeztetett • 15.000 „ az 1907. évre tehát ugyanannyi. Az állami számvevőszék részére emelendő épület építésének előmunkálatait felhatalmazás és hitel hiányában nem tehettem folyamatba addig, míg az 1906. évi állami költségvetés törvényerőre nem emelkedett, s az idő előrehaladottsága miatt attól kell tartanom, hogy a folyamatba teendő előmunkálatok ebben az évben befejezhetők már nem lesznek. 13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom