Állami költségvetés - 1906
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1906. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
36 Az építkezés szükségessége az 1904. évi költségvetés tárgyalása alkalmával már előadatott. (Lásd 1904. évi indokolás 33. lapját). Minthogy az építkezést sürgősen óhajtom végrehajtani, 400.000 Kt kellett előirányoznom. 2. rovat. A budapesti VIT. kerületi (külső) állami főgymnasium telkére és épületére szükséges 900.000 Kból kölcsön utján beruházandó 2. részlet . . . 600.000 K. A budapesti VII. kerületi külső állami főgymnasium czéljaira emelendő uj épület telkének vételára fejében tárczám 1904. évi költségvetésében 300.000 K irányoztatott elő. Ezen középiskola elhelyezésére jelenleg ideiglenesen egy a Damjanich-utczában, középiskola czéljaira egyáltalán nem alkalmas, bérház szolgál, amely az eddigi osztályokkal is már egészen megtelt. Az intézetnek az 1906. évi szeptember havában már a VI t-ik osztálya is megnyílik. Tekintettel arra, hogy a meglevő osztályok mindegyike párhuzamos, s ennek a középiskolának már most is 10 osztálya van, uj épület emelése tovább nem halasztható. A fokozatos fejlesztés folytán szükséges ujabb helyiségek bérlete ugyanis már a mult tanévben is nagy nehézségekkel járt, ugy hogy az eddig szerzett tapasztalatok szerint a jövő tanévben megnyitandó osztályok elhelyezésére szolgáló helyiségek még nagy anyagi áldozatok árán is alig lesznek biztosithatók. De eltekintve a helyi nehézségektől egy budapesti népes középiskola elhelyezésére bérház, bármily körültekintéssel szemeltetik is ki, alig lehet alkalmas, kivált ahol a tanulók olyan nagyszámuak, mint ebben az intézetben. Bérházban sem alkalmas rajz- és tornateremről, sem megfelelő szertári helyiségekről, de a hygienia és közbiztonság követelményeinek megfelelő tantermekről sem lehet gondoskodni. Mindezeknél fogva e sürgős szükségletet kielégítendő a szóban forgó épület épitési költségei fejében 600.000 Kt irányoztam elő. 3. rovat. A budapesti V. ker. áll. főreáliskola épületének kibővítésére kölcsön utján beruházandó 50.000 K. A budapesti V. ker. áll. főreáliskola épülete annak idején legfeljebb 10 osztálylyal és 650 tanulóval biró középiskola czéljaira készült. Ma pedig az intézetnek minden osztálya párhuzamos, tanulóinak létszáma pedig átlagosan 750-re rúg ugy, hogy 100 tanuló szabályszerűen el sem helyezhető. Már ez a körülmény égetően szükségessé és sürgőssé teszi az intézet kibővítését. De hozzájárulnak ehhez más szintén igen fontos indokok. Az épületben három lépcső van, ebből azonban kettő közbiztonsági érdekből elzáratott ugy, hogy most 700—800 tanuló egyetlen lépcsőt kénytelen használni, ami különösen az intézetből való távozás idejében veszedelmes torlódást okoz. Az árnyékszékek szűkek és sötétek, szellőztetésről kellő gondoskodás nincs. Rajzterme, könyvtára kicsi, ifjúsági